2010. november 23., kedd

Bajor szombat

Szombaton végre terítékre került az ebéd, amit már régóta terveztem! Sajnos gyorsan el is fogyott, pedig még bírnék enni belőle.
Ez a finom ebéd is egyike volt a "gasztronómia kísérleteimnek". Az akció fedőneve az lehetne: Barátkozzunk a párolt káposztával. Ugyanis nem nagyon kedvelem a párolt káposztát. Hogy miért? Nem is tudom, talán még nem ettem igazán finomat?! Aztán rájöttem, hogy a "bajor párolt káposztát" igenis nagyon kedvelem, az ugyanis savanyú káposztából készül! (Lehet, hogy nekem savanyú káposztával minden el lehet adni?!)
Mivel volt otthon 2 nagyon finom kolbász és nagyon ráhangolódtam erre a kolbászos, párolt savanyú káposztás finomságra, megpróbálom én elkövetni, hiszen mostanában nincs betervezett németországi kiruccanás. Azaz én nem megyek, hát jöjjön Németország. És jött is, és ismét elvarázsolt a remek ízeivel.
És azért látványra sem utolsó:

Hozzávalók

sütnivaló kolbász
krumpli
vöröshagyma
savanyú káposzta



A kolbászt a mélyhűtőből vettem elő. Nem hagytam kiengedni, hanem egy kis olajjal és vízzel meglocsolva tepsibe tettem és megszurkáltam a tetejét villával pár helyen. Beraktam a 160 fokos sütőbe és 45-50 perc alatt készre sütöttem. Mondhatnám, hogy amíg sült a kolbász volt időm a krumpli és a párolt savanyú káposzta elkészítésre, mert valóban lett volna, de ezalatt elhagytuk a házat. :) De visszatérve neki is álltam megfőzni a krumplit. Ezt úgy ahogy van héjastul megfőztem sós vízben. Amikor megfőtt, akkor leöntöttem róla a vizet, kicsit kihűtöttem (annyira, hogy meg tudjam fogni) és megszabadítottam a héjuktól a krumplikat. Amíg hámoztam, addig egy kis fej hagymát vaj és olivaolaj keverékén megpirítottam, majd a meghámozott krumplit hozzáadtam. Kicsit összetörtem és átforgattam a krumplit a hagymával. A kolbász alól leöntöttem a sütéskor kisült zsírt (félretettem mert még kellett a pároltkáposztához) és a hagymás krumplit beletettem a tepisbe. Így az szépen magára szedte a tepsi aljára pörcöket.
A kolbi alól kisült olajban megpároltam egy kis fej hagymát. A savanyú káposztát és átmostam és kinyomkodtam és úgy tettem a  hagymára, de ez talán nem is lett volna szükséges, mert öntögettem még utána a káposzta levéből, mert nem találtam eléggé savanykásnak. Öntöttem alá egy nagyon pici vizet, megszórtam sóval és fűszerkeverékkel és őröltem rá egy kis borsot, majd fedő alatt pároltam. Tálaláskor rávagdostam egy kis snidlinget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails