2010. november 18., csütörtök

Sütőtökös ré(t/m)es

Néha nagy fába vágom a fejszémet... Na jó legyen inkább fakanál, vagy bármilyen egyéb konyhai eszköz! :) Hiszen itt kérem sütésről van szó.
Érkezett egy ellenállhatatlan kérés, miszerint készítsek sütőtökös rétes. Kis gondolkodás után be is indult a projekt. A kis gondolkodásra azért volt szükség, ugyanis én nem szeretem a sütőtököt. Kitartóan próbálok ezzel a narancssárga zöldséggel vagy gyümölccsel barátságot kötni, ezért minden évben egyszer megkóstolom. És hát eddig annyira kerültünk közel egymáshoz, hogy a sütőtök krémleves azt megeszem. Hát így kezdődött az én sütötökös rétes/rémesem kalandos élete.
Keresgettem recepteket, hogy biztos legyek benne, hogy az eredeti elgondolásom ennek a sütinek az elkészítéséről megállja a helyét.

Tapasztalat nr.1: Az interneten nem sok sütötökös receptet találtam. Van sok, amiben más hozzávaló is szerepel, például tökös-mákos, de olyan ami csak sütötökös olyanból nem sok volt. (Talán nem véletlenül???) Pedig biztosan van létjogosultsága ennek a desszertnek is, és a azt is tudom, hogy a családban is készült már ilyen (bár én soha nem kóstoltam). Mivel attól nem tudtam megkérdezni, aki korábban készített ilyet így maradt az internet, ahol nem volt éppen túl sok találat mint már említettem.

Adott volt tehát egy kisebb, szép körte formájú sütőtök. Fogtam és felvágtam, kikapartam a magjait, meghámoztam. Na ez csak leírva ilyen egyszerű ám! Úgy megküzdöttem vele, hogy az egy normál edzésnek is betudható. Mondom én már itt erősen elfáradtam és a java még hátra volt. A reszelés. Így a reszeléshez igénybe vettem egy kis fizikai segítséget!

Tapasztalat nr.2: Vagy én csinálok valamit rosszul, vagy a sütőtök feldolgozás igeni komoly fizikai erőnlétet igénylő konyhai (vagy talán nem is konyhai?) tevékenység!

Készen van tehát egy tálnyi reszelt sütőtök. Én kinyomkodtam belőle valamennyire a levet, majd megszórtam némi barna cukorral és ízesítettem némi fahéjjal és egy nagyon kis gyömbérrel. Szerintem nyugodtan lehet bele tenni egy kis darált diót. Én is szerettem volna, de elfelejtettem. :( Illetve esetleg egy kis reszelt narancshéjjal is feldobhatjuk.
Tapasztalat nr.3: Itt hiányzott igazán egy jó recept segítsége. Mennyi tökhöz mennyi barnacukor? Mert ugye a "kevés" az igencsak relatív fogalom. Első kipróbálásnál szeretem, ha igenis kézzel fogható (na jó mérleggel mérhető) segítséget kapok. Aztán persze megy az ízlés szerinti dolog is. De ahhoz először ki kell alakítani az ízlést! Ez ugye esetemben igen nehéz, mert nem szeretem a sütőtököt...Szerintem nem is sikerült jól beízesítenem.

Minden készen volt, hogy összeállítsam a rétest.
Kiterítettem egy nagyobb konyharuhát, amit egy kicsit megnedvesítettem. A nedves konyharuhára ráterítettem az első réteslapot.  Megkentem kevés olvasztott vajjal és ráfektettem a második réteslapot. Ismét megkentem olvasztott vajjal, majd rátettem a harmadik réteslapot. A harmadik lap egyik harmadát megszórtam kevés zsemlemorzsával aztán erre ráhelyeztem a tölteléket. A konyharuha segítségével feltekertem a rétest és aztán átügyeskedtem a szilikon sütőlappal (lehet sütőpapír is) tepsibe. A rúd széleitr behajtogattam a tetejét  pedig megkentem olvasztott vajjal. Ugyanígy elkészítettem a másik rudat is. A tetejét egy villával pár helyen megszurkáltam, majd180 – 190 fokos sütőben sütöttem, amíg a teteje megpirul, ez kb. 20-25 perc lehetett.

Tapasztalat nr.4: Hogy legyen valami sikerélmény ebben a receptben a rétes készítése (előre gyártott réteslapból) nagyon jól sikerült, pedig ezzel is először próbálkoztam. Legközelebb ha rétest sütök majd inkább más tölteléket választok, mert ez nem aratott sikert. Azért íme a bizonyíték, hogy az esztétikai élmény az volt, az ízek még hagynak némi kivetnivalót maguk után. Ez ugyanis a ronda, de finom receptek "gonoszabb" iker testvére: a szép, de nem annyira finom ("ehetetlen").
 

Be kell valljam ezt a receptet nem nagyon ajánlanám. Ha valaki tudja, hogy hol és miben követtem el a hibát, azt feltétlenül jelezze, mert nem hiszem, hogy újra belevágok ebbe a receptbe valami profi tipp nélkül!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails