2011. március 14., hétfő

Túrós rétes muffin


Most aztán nagyon büszke vagyok magamra. Délután feltámadt bennem a vágy, hogy süssek valamit. Végiggondoltam, hogy mi van itthon (azaz sorra vettem a maradékokat) és ezekből kitaláltam egy remek kis receptet, amit elég gyorsan el is készítettem. Lehet, hogy ezt hozza ki az emberből, ha egész nap a Paprika Tv-t nézi! :) Minden esetre szerintem egy igazán egyszerű de mégis különleges desszert. És szerintem tökéletesen illik a modern gasztronómiába is, hiszen hagyományos receptet gondoltam újra, a hozzávalók ugyanazok, de mégis egész másképpen jelenik meg a desszert.
Nem marketingelek tovább, hanem rátérek a receptre.

Hozzávalók

7 dkg barna cukor
1 tojás
10 dkg tömlős tejszínes krémsajt
1 ek búzadara
25 dkg tehéntúró
vanília aroma
reszelt citromhéj
vaj
1 csomag réteslap

A barna cukrot a tojással és egy kávéskanálnyi vanília aromával habosra kevertem. Hozzáadtam a krémsajtot és a tehéntúrót, rászórtam egy evőkanálnyi búzadarát és egy kevés reszelt citromhéjat, majd az egészet összekevertem. Ezzel a töltelék el is készült és az elkészítés nem tartott tovább 5 percnél. A sütőt előmelegítettem 180 fokra (légkeveréssel) és előkészítettem a 12 darabos muffintepsimet. Az első réteslapot megkentem olvasztott vajjal és felvágtam 16 részre. A felvágott réteslapból darabokból 8-at egymásra helyeztem,úgy hogy a sarkai ne fedjék egymást, hanem picivel egymás mellé kerüljenek. Az így kapott  8 lapocskából álló rétestésztával kibéleltem a muffintepsi egyik mélyedését. Ezt megismételtem a többi réteslappal is, és megtöltöttem a mélyedéseket. A túrós töltelékből kb. egy evőkanálnyit tettem a réteskosárkákba. A réteskosárkák kialakítása és töltögetése kb. 15 percet vett igénybe. Az előmelegített sütőben 180 fokon még 15 percig aranybarnára sütöttem a túrós rétes muffinokat. Én nem vajaztam ki a muffinformát és sütés után könnyedén ki tudtam emelni a kész sütiket.
Tényleg hamar elkészült, mert anyukámék akkor érkeztem meg egy villámlátogatásra, amikor a muffinformák kibélelése kezdődött és még tudtam nekik csomagolni a frissen sült sütiből. Nagyon finom melegen is és kissé kihűlve is. Szerintem holnapra már nem is marad.

2011. március 12., szombat

Melegszendvics kosárkák

Ennek a remek kis receptnek a születése egy vicces és (tipikus) történettel indul. A múltkor vendégeket vártunk és szerettem volna elkészíteni valamit, amihez hiányzott pár hozzávaló. És úgy alakult a dolog, hogy nem én mentem el ezekért a boltba. Szerettem volna leveles tésztát, olyat ami előre ki is van nyújtva. Elmagyaráztam, hogy hol kell keresni és hogy is néz ki a csomagolása.
És ezt kaptam:

Bizony ez nem leveles tészta, hanem rétes tészta. Rögtön 2 csomaggal érkezett belőle, ami azért jó mert eddig életemben egyszer próbálkoztam a réteslapot eredeti célra, azaz rétes készítésére felhasználni. Elég erről annyi, hogy nem éppen sikertörténet. Így nem éreztem ellenállhatatlan vágyat arra, hogy rétes sütéssel próbálkozzam. Viszont támadt egy ötletem, hogy a réteslapból kosárkákat készítek és azt töltöm meg finomságokkal.

Hozzávalók

1 csomag réteslap
400 g darálthús konzerv
1 kis pohár tejföl
2 ek mustár
oregánó
bors
reszelt trappista és füstölt sajt
kevés olvasztott vaj a réteslapok kenéséhez

A réteslapot megkentem olvasztott vajjal és ráfektettem a következőt, ezt addig ismételtem amíg a csomagban található 6 réteslapot egymásra halmoztam. Ekkor felvágtam akkorára, hogy egy muffin tepsi mélyedését ki tudjam vele bélelni. Nekem 10 darab lett belőle.
A melegszendvics krémet úgy készítettem el, hogy a darálthús befűszereztem a mustárral, borssal és az oregánóval majd hozzáadtam a tejfölt is. A rétes kosárkákat megtöltöttem melegszendvics krémmel és a tetejére szórtam a reszelt sajtokból. Kissé összenyomkodtam a muffin formából kilógó réteslap széleket és 18 0fokra előmelegített sütőben 15 - 20 percet sütöttem.
A kész kosárkákat koktél paradicsommal és mozzarellával ettünk. Szuper vacsora volt. A kosárkák másnap kissé megmelegítve talán még finomabb is volt.

2011. március 8., kedd

Melegszendvics maradékokból

Régóta foglalkoztat a maradékok feldolgozásának kérdésköre. Bevallom őszintén ebben nem vagyok túl jó, legalábbis határozottan érzem, hogy lenne hová fejlődnöm. :)
Tegnap a TV paprikán fel is fedeztem egy nagyon jó műsort (Könnyed vacsorák címmel), amiben Nigel Slater például bemutatta, hogy mit kezdhetünk a megbarnult banánnal és még jó pár ehhez hasonló jó kis ötletet remek recepttel. Mivel nem nagyon szeretek élelmiszert kidobni, viszont annyira meg vagyok válogatós, hogy ha valami már nem olyan étvágygerjesztő, akkor nem szívesen fogyasztom el ezért igyekszem nagyobb hangsúlyt fektetni a maradék hasznosítására. :)
Ezért is voltam nagyon büszke magamra, mikor a pizzagolyó készítésekor megmarad hozzávalókból remek kis melegszendvics sikeredett.

Hozzávalók

kukorica
gomba (bacon szalonnán megpárolva)
kevés házi paradicsomszósz
kevés tömlős krémsajt
reszelt füstölt sajt


A recept nem igényelt nagy hozzáértést, ugyanis a maradék kukoricát és gombát összeöntöttem egy nagyobb tálba. Hozzátettem kb. 2 evőkanálnyi tömlős krémsajtot és kicsit többet a paradicsomszószból és összekevertem. A kész szendvicskrémet teljes kiőrlésű toast kenyérre halmoztam, a tetejére szórtam némi füstölt sajtot és a sütőben 180 fokon addig sütöttem, amíg a sajt a tetején megpirult.
Így elfogyott a maradék és egy finom vacsi készült belőle.

2011. március 2., szerda

Pizzagolyó

A menü második fogása tehát pizzagolyó lett. Egyrészt mert ez talán könnyebben ehető, ha már helyhiánnyal küzdünk. Másrészt mert a pizzát mindenki (szerintem legalábbis) szereti.
Már régebb óta szerettem volna kipróbálni ezt a receptet és ez volt a tökéletes alkalom. Korábban ettem már pizzagolyót egy plázában és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy én otthon is készítsek ilyet. Többek között azért is, mert a plázában készített verziónak nem annyira jött be a tölteléke. És ha én készítem házilag, akkor aztán az kerül bele, amit szeretek és finom. Ezért került bele valamelyik az alábbiak közül: sonka, ananász, kukorica, olivabogyó, gomba és mellé vagy sima vagy füstölt mozzarella sajt.
Kínáltam mellé paradicsomos és tejfölös mártogatós szószt.
Olyan gyorsan fogyott, hogy fényképezni sem volt időm.

De nagyon jó képek láthatóak itt, ahonnan a recept való.
Az enyém is hasonlóan nézett ki, annyi különbséggel talán, hogy a sokféle tölteléknek megfelelően igyekeztem a pizzagolyó tetején jelölni, hogy belül mivel találkozhatunk majd, így volt aminek kukorica, oliva, vagy éppen fűszerezés volt a tetején. Bár azt is mondták a vendégek, hogy olyan lehet ez mint a szerencse süti: kiderül, hogy mi van benne, amikor félbetöröd.

A recepten én nagyon kicsit változtattam, az alábbiak szerint készítettem el:

Hozzávalók  (a tésztához)

20 dkg durum liszt
20 dkg sima finom liszt (BL 55)
2 dkg szárazélesztő (a zacskóban 2,5 dekányi adag van, úgyhogy csak úgy saccra dolgoztam)
2,5 dl langyos víz
1 tk cukor
1 ek olívaolaj
1 tk só

(a  töltelékhez)
mini mozzarella és füstölt mozzarella kockák (48 db, mivel én dupla adag tésztát készítettem)
kukorica
ananász kockák
feldarabolt olivabogyó
sonka
párolt gomba  - egy kis bacon szalonnát pirítottam és ezen pároltam meg 25 dkg gombát, amiből maradt bőven

A liszteket összekevertem a sóval és egy mély tálba tetettem. A lisztes keverék közepébe kialakítottam egy mélyedést és ide szórtam a cukrot, rászórtam a szárazélesztőt és felöntöttem a langyos vízzel. Az élesztőt kb. 10-15 percig hagytam felfutni. Amikor az élesztő szépen felfutott, akkor beleöntöttem az olajat is a keverékbe és a robotgép dagasztó karjaival összeállítottam a tésztát. A végén kézzel átgyúrtam és egy kis cipó formát alakítottam ki. A cipót beliszteztem és a dagasztótálba tettem. Letakartam konyharuhával és 1 órára a 40 fokra előmelegített sütőbe tettem kelni. Gyönyörű szépen megkel a tészta, nekem ugyan egy kicsit ragadt ezért a folyamatos lisztezésre figyelnem kellett. Átgyúrtam és egy cipót formáztam. Azt négy részre osztottam amit hurkává gyúrtam és a hurkákat hat egyenlő méretű darabra vágtam fel. A kis tésztadarabokat mini pizza méretűre nyújtottam a kezemmel és a közepére helyeztem a tölteléket (1 tk párolt gomba vagy kukorica vagy 1 szelet sonka és 1 kocka ananász és 1 mini mozzarella golyó - bátran lehet kombinálni). A széleit összecsíptem és golyót formáztam, már amennyire sikerült. A kis golyókat olajjal kikent sütőlapra helyeztem. A golyók tetejét szintén lekentem egy kis olajjal és 180-200 fokos sütőben 20 perc alatt szép aranybarnára sütöttem őket.

Hozzávalók (paradicsomos mártogatóshoz)


1 fél fejnyi apróra vágott vöröshagyma
1 kis üveg sűrített paradicsom
olivaolaj
0,5 dl víz
4 tk cukor
1 gerezd fokhagyma
pizza fűszerkeverék
oregánó

A vöröshagymát az olajban megpirítottam, majd hozzáöntöttem a sűrített paradicsomot. Megsóztam, megborsoztam és belenyomtam 1 gerezd fokhagymát is.Hozzáöntöttem egy kevés vizet, majd megcukroztam. Cukrozás után hozzáadtam a fűszereket. A vízet és a fűszereket addig adagoltam míg a kívánt ízt és állagot el nem érte. Szerintem akkor jó, ha a paradicsom mellett érezzük a fűszeres, enyhén fokhagymás ízt és éppen csak folyik.

Hozzávalók (tejfölös mártogatóshoz)


1 nagy doboz tejföl (20%)
1 gerezd fokhagyma
9 fűszersó
kevés mustár

A tejfölt összekevertem az áttört fokhagymával és a fűszerekkel. Egy kevés mustárt is keverhetünk hozzá illetve ha nagyon sűrű lenne a tejföl, akkor egy pici tejet is adhatunk hozzá.

Igazi party falatok lettek! Némelyikből kifolyt a sajt, de golyó széléhez tapadt és szépen megpirult. Ez volt aztán a különleges csemeg. Nagyon jól sikerültek a pizzagolyók, az utolsó darabig elfogyott mind, pedig én 2 adagot csináltam! :)

2011. március 1., kedd

Minestrone

A hétvégén ismételten nálunk került megrendezésre a társasjáték party, ezért egy kellemes ebéddel vártuk a többieket. A menü kitalálása nem is okozott volna különösebb fejtörést, ha egy nehezítő tényezővel nem kellett volna számolni.  Mi is volt ez a tényező, erre az este folyamán elhangzó kérdés adja meg a választ.
Nagyon jól érzetük magunkat, játszottunk egy party Carcassone-t majd még a Wii is előkerült, amikor elhangzott a fő kérdés: "Mi nincs ebben a lakásban?" Amire én csípőből rávágtam, hogy: hely.
Ugyanis komoly nehézséget okozott logisztikailag, hogy heten (igen, mint a gonoszok - pedig nem is vagyunk azok :)) leüljünk ebédelni egy asztalhoz. Nem volt ugyan tökéletes a kivitelezés, de sikerült megoldani és senki nem  is halt éhen. Szóval a menüválasztásnál igen fontos szempont volt, hogy olyan finom ebédet készítsünk, amit nem csak hagyományos ebédelős körülmények között (értsd: nem asztal mellett ülve,  és nem csak késsel és villával) lehet elfogyasztani.
Mivel hideg volt és egy hete vágytunk egy jó minestrone levesre, így nem is volt kérdés, hogy ez készül majd. A második fogás tekintettel a logisztikára pizzagolyó lett.
Na de haladjuk szépen sorjában és kezdjük a levessel.


Hozzávalók

1 nagy fej hagyma
3 sárgarépa
1 fehérrépa
1 kisebb zellergumó fele
1 kisebb gumó karalábé fele
2 kis cukkini
1 paradicsom konzerv
3 gerezd fokhagyma
1 konzerv vörös vese bab
olivaolaj
oregánó
bazsalikom
balzsamecet
parmezán

bors
levestészta

A kockára vágott hagymát olivaolajon megpirítom. A fehérrépát, a zeller és a karalábét valamint a cukkinit felkockázom, a sárgarépát felkarikázom és a hagymán megpárolom. Mikor megpárolódtak a zöldségek, akkor sózom és borsozom majd hozzáadom a paradicsomot és rátöröm a fokhagymát, végül felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Összeforralom és  mivel télen nem tobzódom friss fűszernövényekben, így szárított morzsolt oregánóval és bazsalikommal fűszereztem. Kóstoláskor nem éreztem elég sósnak, de nem szerettem volna már több sót szórni bele, ezért hozzátettem egy házias levesalapot és egy kis csokor petrezselymet is. Ezután főztem kb. fél óráig a levest és amikor már teljesen megpuhultak a zöldségek, akkor hozzáadtam a babot és némi levestésztát. Megfőztem a tésztát, közben ügyeltem arra, hogy folyamatosan pótoljam az elfőtt víz mennyiségét. Szerintem akkor jó a minestrone, ha jó tartalmas és sűrű, de azért némi lé szükséges, hiszen végülis leves. Végül adtam hozzá némi reszelt parmezán és egy kevés balzsamecetet is, hogy az ízek összeérjenek.
Tálaláskor a tetején meghintettem parmezánnal és pár csepp balzsamecetet is csepegtettem bele.
Igazán finom leves lett és nagyon jól esett a hidegben.
És a helyhiány sem vont le az élvezeti értékből!
Related Posts with Thumbnails