2011. április 20., szerda

Sült füstölt mozzarellás paradicsomos cukkini

 Hétfőn mikor hazaértem a munkából, már alig vártam, hogy indulhassak futni. Mielőtt elindultam, még gyorsan összedobtam egy remek kis vacsorát. Betettem a sütőbe sülni és nyúlcipőt futócipőt húztam.
És ami ezután következett az nagyon feldobott! Először is közel 4 km-t futottam és az első 2 km-t minden erőlködés és halál közeli élmény nélkül egyben, azaz séta nélkül tettem meg. Aztán az első kör sikerein felbuzdulva nekivágtam még egynek. Nem akartam széthajtani magam, így ebben a körben már némi sétát engedélyeztem magamnak. Eléggé feldobva értem haza a futásból és belépve remek illatok fogadtak.  És ebben a vacsorában az a jó, hogy olyan gyorsan meg lehet enni, mint amilyen gyorsan elkészült! :)



Hozzávalók

1 cukkini
3-4 paradicsom
15 dkg füstölt mozzarella sajt
1 dl húsleves (én ezt vízből és házias levesalapból állítottam elő)
só
bors
fűszerek

A cukkinit és a paradicsomot vékonyabb karikákra vágtam és a füstölt mozzarellát is felszeleteltem. A sütőtálba rétegezve beleraktam a cukkini karikákat és a paradicsom karikákat illetve a sajtot. Amikor minden zöldség elfogyott, akkor a tetejét lefújtam egy kis olajjal és sóztam, borsoztam. Még hintettem rá némi zöldségek grillezéséhez használatos fűszerkeveréket és fokhagymasót is. Egy dologra kell nagyon figyelni, hogy a sajt sós lehet, így óvatosan kell sózni. legközelebb erre én is jobban figyelek, mert most egy nagyon picit sós lett. Ezután meglocsoltam a forró vízből és egy kevés házias levesealapból készült lével. Alufóliával letakartam és 30 percre 180 fokos sütőbe tettem sülni. A 30 perc elteltével levettem a fóliát és még 10 percig sütöttem a finom, illatozó zöldségeket. Nagyon finom lett, el is fogyott vacsorára, pedig azt gondoltam még másnap ebédre is tudok magamnak félretenni belőle.

2011. április 11., hétfő

Brokkolikrémleves

A hétvégén ismét próbáltunk egészséges és könnyű ételekkel jóllakni. Már csak azért is, mert belekezdtem egy programba. Ez tulajdonképpen egy verseny, aminek az lenne a lényege, hogy egészséges életmóddal ki fogy többet. :) Pénteken kezdtünk, akkor volt a mérlegelés. Szombaton úgy alakult, hogy nem tudtam főzni, de a vasárnapi úszás után olyan leves készült, amit még nem készítettem korábban.


Hozzávalók

1 fej brokkoli
4 kisebb burgonya
1 db húsleves kocka
2 dl tejszín
bors

A brokkolit rózsáira szedtem és megmostam. Meghámoztam és felkockáztam a krumplit is, majd a brokkolit és a krumplit felengedtem annyi vízzel, amennyi ellepi és feltettem főni. Amikor felforrt hozzátettem a leveskockát, megborsoztam és egy kicsit meg is sóztam. A kuktám itt állt be segíteni és botmixerrel pürésítette a krumplit és a brokkolit, majd hozzáadta a tejszínt és a kész levest összeforralta. Megkóstoltuk és kissé még utána fűszereztünk. Nagyon finom lett!

 A levest egy finom saláta és egy kevésbé finom mirelit csevapcsicsa követte. Saláta még lesz, de szerencsére a csevap elfogyott, mert azt nem ajánlom. Bár lehet, hogy csak az volt a baja, hogy túl sokáig várt a fagyasztóban...

2011. április 10., vasárnap

Csirkés cézár saláta

Nagyon jó hangulatú baráti kártyázásra készült és a kedves vendégünk külön kérésére íme a "titkos" recept a finomsághoz! Nálunk gyakran készül, mert nagy kedvenc! Jó étvágyat hozzá!
 
Hozzávalók
 
1 jégsaláta
2 csomag lila újhagyma
1 kígyóuborka
15 db koktélparadicsom
2 db csirkemell
pirítós vagy pirított kenyérkockák (bakonyi barna kenyérből készült ezúttal)
reszelt parmezán

(az öntethez)
2 dl főzőtejszín
3 tk mustár
2 gerezd fokhagyma
kevés olivaolaj
petrezselyem
oregánó
bors
só

A jégsalátát félbevágtam és felszeleteltem és egy tálban szórtam. Az újhagymát felkarikáztam és a jégsaláta tetejére szórtam, majd a felkockázott uborkát és a négybe vágott koktélparadicsomot is ráhalmoztam.
Az öntethez a főzőtejszínt egy kisebb tálban összekevertem a mustárral, majd adtam hozzá sót, őröltem rá friss borsot illetve a petrezselymet és az oregánót és a zúzott fokhagymát is hozzákevertem. Ha az öntetet kevésnek tűnt, ezért adtam hozzá egy kevés majonézt és tejet is. A kész öntetet a salátára kanalaztam majd kissé összeforgattam a salátával. A csirkemell filét felkockáztam, megszórtam fűszersóval, borssal és vaj és olivaolaj keverékén megpirítottam. Miután elkészült a salátához adtam a frissen sült húskockákat is. Az egyik adagot meghintettem pirított kenyérkockákkal, a másikat pedig háromszög alakú pirítósokkal díszítve tálaltam. Tálalás előtt vagy a tányéron még meg szoktuk szórni némi reszelt parmezánnal is. Szerintem megunhatatlanul finom!

2011. április 9., szombat

Futás és futó vacsi

A futó projektem első hete sikerrel zárult. Háromszor is sikerült futnom a héten. Bevallom azt hittem rosszabbul fogom bírni és nehezebb is lesz rávenni magamat arra, hogy elinduljak. De valahogy mégsem. :) Hétfőn kinéztem az ablakon, és láttam, hogy nem esik az eső, bár sötét felhők és erősebb szél is volt este. És ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve pikk-pakk át öltöztem, futócipőt húztam és elindultam futni. Mivel esőre állt nem volt időm vacakolni, lebeszélni magam és még igyekeznem is kellett nehogy elázzak (elázzon az új futócipőm). És a Városligetben egy bő fél órát futottam. Jó érzés volt, csak begörcsölt a talpam utána. :( Szerdán is könnyen indultam el és ezúttal a Stadion kertben található pályára mentem futni. Na jó ez talán nagyképű tőlem, hogy futni hiszen közel ugyanannyit sétálok, mint amennyit futok. Azaz 1 teljes kört futottam és utána ugyanennyit sétáltam és ezt ismételtem meg ötször. A cipőm átesett a tűzkeresztségen, ugyanis poros, koszos lett, amit már csak itthon vettem észre, mert a sötétben nem tűnt fel. Így az örömömbe némi bánat is vegyült. Tudom, hogy hülyeség és egy cipő nem marad örökké olyan tiszta, mint amikor volt, amikor először kivettem a dobozából, pláne ha használom. Mégis kicsit szomorú voltam. Azonban így talán már nem tűnök kezdőnek. Persze csak ránézésre, mert ha valaki huzamosabb ideig nézi hogy milyen lassan futok és mennyit sétálok már le is buktam. Ez van, így kezdte mindenki, és majd én is belejövök miközben nem utálom meg a futást (ennél jobban :)) és talán egészségesebb is. Aztán ma is felkaptam a szerelést és futottam egy kisebb Liget kört. Jó érzés ebben a hűvösebb, szelesebb időben futni, mert hűt és nem izzadok meg annyira. Izzadni ugyanis kifejezetten utálok. Futás után könnyű vacsit is ettem.

Hozzávalók

2 szelet korpás abonett
1 db medvesajt
4 szelet csípős paprikás pulykasonka
1 kis tál saláta (jégsaláta, retek, paprika, újhagyma, fehér balzsamecet, olivaolaj és fűszersó)



Azt hiszem kezdem megszeretni a futást!

2011. április 4., hétfő

A hétvége képekben

Már megint jó régen nem írtam semmit, ami nem egyenlő azzal, hogy nem is főztem vagy sütöttem semmit. Azért készítettem ezt-azt, de semmi extrát. Igyekszünk több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani és sovány fehér húsokat, illetve az "újévi fogadalmamhoz" híven pedig több levest is. De a desszertekről azért nem tudunk lemondani! :)

Borsóleves vajgaluskával

Natúr pulykamell rizibizivel


Császármorzsa (Käseirschmarn)



És ami még segítségemre lesz az egészséges életmódban, az a hétvégén beszerzett futócipő.











Nagyon szép és kényelmes, bár még nem volt meg az első éles bevetése. De itt a jó idő,úgyhogy hamarosan beszámolok a tapasztalatokról! :)

2011. március 14., hétfő

Túrós rétes muffin


Most aztán nagyon büszke vagyok magamra. Délután feltámadt bennem a vágy, hogy süssek valamit. Végiggondoltam, hogy mi van itthon (azaz sorra vettem a maradékokat) és ezekből kitaláltam egy remek kis receptet, amit elég gyorsan el is készítettem. Lehet, hogy ezt hozza ki az emberből, ha egész nap a Paprika Tv-t nézi! :) Minden esetre szerintem egy igazán egyszerű de mégis különleges desszert. És szerintem tökéletesen illik a modern gasztronómiába is, hiszen hagyományos receptet gondoltam újra, a hozzávalók ugyanazok, de mégis egész másképpen jelenik meg a desszert.
Nem marketingelek tovább, hanem rátérek a receptre.

Hozzávalók

7 dkg barna cukor
1 tojás
10 dkg tömlős tejszínes krémsajt
1 ek búzadara
25 dkg tehéntúró
vanília aroma
reszelt citromhéj
vaj
1 csomag réteslap

A barna cukrot a tojással és egy kávéskanálnyi vanília aromával habosra kevertem. Hozzáadtam a krémsajtot és a tehéntúrót, rászórtam egy evőkanálnyi búzadarát és egy kevés reszelt citromhéjat, majd az egészet összekevertem. Ezzel a töltelék el is készült és az elkészítés nem tartott tovább 5 percnél. A sütőt előmelegítettem 180 fokra (légkeveréssel) és előkészítettem a 12 darabos muffintepsimet. Az első réteslapot megkentem olvasztott vajjal és felvágtam 16 részre. A felvágott réteslapból darabokból 8-at egymásra helyeztem,úgy hogy a sarkai ne fedjék egymást, hanem picivel egymás mellé kerüljenek. Az így kapott  8 lapocskából álló rétestésztával kibéleltem a muffintepsi egyik mélyedését. Ezt megismételtem a többi réteslappal is, és megtöltöttem a mélyedéseket. A túrós töltelékből kb. egy evőkanálnyit tettem a réteskosárkákba. A réteskosárkák kialakítása és töltögetése kb. 15 percet vett igénybe. Az előmelegített sütőben 180 fokon még 15 percig aranybarnára sütöttem a túrós rétes muffinokat. Én nem vajaztam ki a muffinformát és sütés után könnyedén ki tudtam emelni a kész sütiket.
Tényleg hamar elkészült, mert anyukámék akkor érkeztem meg egy villámlátogatásra, amikor a muffinformák kibélelése kezdődött és még tudtam nekik csomagolni a frissen sült sütiből. Nagyon finom melegen is és kissé kihűlve is. Szerintem holnapra már nem is marad.

2011. március 12., szombat

Melegszendvics kosárkák

Ennek a remek kis receptnek a születése egy vicces és (tipikus) történettel indul. A múltkor vendégeket vártunk és szerettem volna elkészíteni valamit, amihez hiányzott pár hozzávaló. És úgy alakult a dolog, hogy nem én mentem el ezekért a boltba. Szerettem volna leveles tésztát, olyat ami előre ki is van nyújtva. Elmagyaráztam, hogy hol kell keresni és hogy is néz ki a csomagolása.
És ezt kaptam:

Bizony ez nem leveles tészta, hanem rétes tészta. Rögtön 2 csomaggal érkezett belőle, ami azért jó mert eddig életemben egyszer próbálkoztam a réteslapot eredeti célra, azaz rétes készítésére felhasználni. Elég erről annyi, hogy nem éppen sikertörténet. Így nem éreztem ellenállhatatlan vágyat arra, hogy rétes sütéssel próbálkozzam. Viszont támadt egy ötletem, hogy a réteslapból kosárkákat készítek és azt töltöm meg finomságokkal.

Hozzávalók

1 csomag réteslap
400 g darálthús konzerv
1 kis pohár tejföl
2 ek mustár
oregánó
bors
reszelt trappista és füstölt sajt
kevés olvasztott vaj a réteslapok kenéséhez

A réteslapot megkentem olvasztott vajjal és ráfektettem a következőt, ezt addig ismételtem amíg a csomagban található 6 réteslapot egymásra halmoztam. Ekkor felvágtam akkorára, hogy egy muffin tepsi mélyedését ki tudjam vele bélelni. Nekem 10 darab lett belőle.
A melegszendvics krémet úgy készítettem el, hogy a darálthús befűszereztem a mustárral, borssal és az oregánóval majd hozzáadtam a tejfölt is. A rétes kosárkákat megtöltöttem melegszendvics krémmel és a tetejére szórtam a reszelt sajtokból. Kissé összenyomkodtam a muffin formából kilógó réteslap széleket és 18 0fokra előmelegített sütőben 15 - 20 percet sütöttem.
A kész kosárkákat koktél paradicsommal és mozzarellával ettünk. Szuper vacsora volt. A kosárkák másnap kissé megmelegítve talán még finomabb is volt.

Related Posts with Thumbnails