A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Desszert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Desszert. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 4., hétfő

A hétvége képekben

Már megint jó régen nem írtam semmit, ami nem egyenlő azzal, hogy nem is főztem vagy sütöttem semmit. Azért készítettem ezt-azt, de semmi extrát. Igyekszünk több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani és sovány fehér húsokat, illetve az "újévi fogadalmamhoz" híven pedig több levest is. De a desszertekről azért nem tudunk lemondani! :)

Borsóleves vajgaluskával

Natúr pulykamell rizibizivel


Császármorzsa (Käseirschmarn)



És ami még segítségemre lesz az egészséges életmódban, az a hétvégén beszerzett futócipő.











Nagyon szép és kényelmes, bár még nem volt meg az első éles bevetése. De itt a jó idő,úgyhogy hamarosan beszámolok a tapasztalatokról! :)

2011. március 14., hétfő

Túrós rétes muffin


Most aztán nagyon büszke vagyok magamra. Délután feltámadt bennem a vágy, hogy süssek valamit. Végiggondoltam, hogy mi van itthon (azaz sorra vettem a maradékokat) és ezekből kitaláltam egy remek kis receptet, amit elég gyorsan el is készítettem. Lehet, hogy ezt hozza ki az emberből, ha egész nap a Paprika Tv-t nézi! :) Minden esetre szerintem egy igazán egyszerű de mégis különleges desszert. És szerintem tökéletesen illik a modern gasztronómiába is, hiszen hagyományos receptet gondoltam újra, a hozzávalók ugyanazok, de mégis egész másképpen jelenik meg a desszert.
Nem marketingelek tovább, hanem rátérek a receptre.

Hozzávalók

7 dkg barna cukor
1 tojás
10 dkg tömlős tejszínes krémsajt
1 ek búzadara
25 dkg tehéntúró
vanília aroma
reszelt citromhéj
vaj
1 csomag réteslap

A barna cukrot a tojással és egy kávéskanálnyi vanília aromával habosra kevertem. Hozzáadtam a krémsajtot és a tehéntúrót, rászórtam egy evőkanálnyi búzadarát és egy kevés reszelt citromhéjat, majd az egészet összekevertem. Ezzel a töltelék el is készült és az elkészítés nem tartott tovább 5 percnél. A sütőt előmelegítettem 180 fokra (légkeveréssel) és előkészítettem a 12 darabos muffintepsimet. Az első réteslapot megkentem olvasztott vajjal és felvágtam 16 részre. A felvágott réteslapból darabokból 8-at egymásra helyeztem,úgy hogy a sarkai ne fedjék egymást, hanem picivel egymás mellé kerüljenek. Az így kapott  8 lapocskából álló rétestésztával kibéleltem a muffintepsi egyik mélyedését. Ezt megismételtem a többi réteslappal is, és megtöltöttem a mélyedéseket. A túrós töltelékből kb. egy evőkanálnyit tettem a réteskosárkákba. A réteskosárkák kialakítása és töltögetése kb. 15 percet vett igénybe. Az előmelegített sütőben 180 fokon még 15 percig aranybarnára sütöttem a túrós rétes muffinokat. Én nem vajaztam ki a muffinformát és sütés után könnyedén ki tudtam emelni a kész sütiket.
Tényleg hamar elkészült, mert anyukámék akkor érkeztem meg egy villámlátogatásra, amikor a muffinformák kibélelése kezdődött és még tudtam nekik csomagolni a frissen sült sütiből. Nagyon finom melegen is és kissé kihűlve is. Szerintem holnapra már nem is marad.

2011. február 24., csütörtök

Újabb gasztrobarátság - Oreo

Már korábban megfejtettem a "Panna cotta rejtélyt", azaz hogy miért lelkesednek annyira egy rezgő fehér puding szerűségért. Abból barátság lett.
Most egy újabb gasztro-rejtély felderítésére mentem rá. Ez az Oreo keksz. Több blogot olvasok és egyértelműen látszik, hogy ez a keksz is igen népszerű. Bevallom én még korábban nem is hallottam róla, és először azt sem tudtam mi az az Oreo. Kicsit ufóra emlékeztető neve és elsőre bizarr kinézete van. Honnan ez a név? Mondjuk nem hiszem, hogy a Pilóta keksz nevén gondolkodtam volna ennyit korábban. Mert azt olvastam, hogy az Oreo olyan az amerikaiaknak, mint nekünk magyaroknak a Pilóta keksz. És az ugye nem vitás, hogy jó hazafi révén az utóbbiért lelkesedem, de nagyon. Így amikor a síelésről tartottunk haza és betértünk pár itthon nem kapható dologért (főleg édességért) egy helyi Billába és megpillantottam egy doboz Oreo kekszet, akkor azonnali hatállyal a kosárban landolt. Ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy a végére járjak ennek az Oreo mániának illetve hogy saját magam is teszteljem ezt a kekszet.
Aztán bekerült a szekrénybe és ott várta míg kiheverem a tüszős mandula gyulladásomat. A betegség jelentősen visszavetette a gasztronómia iránti lelkesedésemet, nem nagyon ettem és nem is nagyon vágytam ízekre. De meggyógyultam és a szombat délutáni kávém mellé megkívántam egy kis kekszet. Gondoltam ideális alkalom, hogy én és Oreo keksz megismerkedjünk egymással.

Kibontottam a csomagolást és előbukkantak a kekszek. Első ránézésre kisebb mint egy Pilóta keksz. És meglehetősen fura volt a majdnem fekete kekszlapok látványa. De ízre, isteni. Nagyon finom. Azóta azt is tudom, hogy állítólag a holland kakaó miatt van, hogy majdnem feketék a kekszlapok. A vaníliás krém is szuper. Bevallom nem úgy ettem, ahogy a Pilótát szokás. Nem támad rá ellenállhatatlan vágyam, hogy szétválasztva a kekszlapokat a krémet támadjam meg. Ennek talán az lehet az oka, hogy  nem olyan nagylelkűen van benne a krém adagolva, mint a Pilótában. Mondhatnám spóroltak vele.... De így is összhangban van a keksz számomra! A kakaós kekszlapok roppanósak és remekül és kellő mértéken egészíti ki a vaníliás krém az ízélményt!


Legújabb kedvencem tehát az Oreo. Kedvelném annyira, mint a Pilóta kekszet, de ez utóbbi javára írható, hogy kapható itthon, míg sajnos az Oreo is egy lett a csak külföldön kapható kedvencek sorában.
Aki kedveli a Pilóta kekszet, az kóstolja meg! Én pedig ki fogom próbálni a házilag elkészíthető verziót is hamarosan!

2011. február 10., csütörtök

VKF. 40. forduló - Fánk alá Gőzgombóc (Szilvalekváros fánk vaníliaöntettel)

Már egy ideje készülök arra, hogy benevezzek egy VKF-re én is. Aztán megláttam a kiírást, ami egyben maga volt a kihívás. Fánk (és ha ez nem lenne elég nehéz elsőre) hozzá illő öntet. A fánkot szeretem, de régebben ez is egy volt azok közül, amit nem készítettem otthon. Nálunk ugyanis kicsit nehézkes az olajban sütés, azaz igyekszem kerülni, mert a szagelszívó csak szénszűrőkkel van ellátva. Nem biztos, hogy annyira jó lenne, ha az amerikai (bár ha jól tudom a pontos megnevezés francia) konyha miatt az egész lakás beolajozódna. Így én sütőben sütött fánkot készítettem. A recepthez az ihletet az osztrák gőzgombóc adta - így az én fánkom is szilvalekvárral lett töltve és mellé vanília öntet is járt.

Hozzávalók

40 dkg liszt
2,5 ek cukor
0,5 ek vaníliás cukor
5 dkg vaj
2 csomag szárazélesztő
1,5 dl langyos tej
2 tojás

A lisztet, a szárazélesztőt, valamint a cukrot és a vaníliás cukrot összekevertem és hozzámorzsoltam a vajat. A közepén kialakítottam egy mélyedést és ide öntöttem bele a tejet és a két tojást. Robotgép dagasztókarjával összeállítottam a tésztát, majd még kézzel is gyúrtam rajta egy kicsit. Nagyon hamar és nagyon szépen összeáll a tészta. Bevallom nem is gondoltam volna, sőt eddig mindig féltem a dagasztókart kipróbálni. De ezután előszeretettel fogom használni és remélem soha nem fog a karokon felmászni a tészta, mert mindig ez volt a rémképzetem. A kész tésztát kicsit megszórtam liszttel és letakartam egy konyharuhával. A sütőt már korábban előmelegítettem kb. 40 fokra és aztán hagytam egy kicsit kihűlni. A langyos sütőben 1 óráig kelesztettem a tésztát. A megkelt tésztát kivettem az edényből. Még szerencse, hogy korábban már kipróbáltam ezt a receptet, így már nem ijedtem meg, amikor a tészta szinte az eredeti méreteihez tért vissza, miután hozzáértem. Kézzel átgyúrtam, majd négy részre osztottam a tésztát. Azokból rudakat sodortam és felvágtam őket egy fánknyi méretre. A tésztadarabokat kézzel széthúztam kör alakúra, a közepére pedig szilvalekvárt helyeztem. A tészta széleit összecsípve kis gömböcöket formáztam. A kész fánkokat sütőpapírral bélelt tepsire raktam, majd egy újabb fél órát kelesztettem. Végül 190 fokos sütőben 10 perc alatt megsütöttem őket. A fánkokat vanília öntettel kínáltam.

Hozzávalók

6 dl tej
3 tojás
10 dkg cukor
1 ek liszt
1ek vaníliás cukor

A cukrot és a lisztet összekeverem, majd hozzáadom a tojásokat és habverővel kikeverem. Lassan hozzákeverem a tejet és az edényt forró víz fölé teszem és folyamatosan kevergetve besűrítem.



2011. február 8., kedd

Germknödel és egyéb osztrák finomságok

A múlt héten síelni voltunk. Egyszerűen csodálatos idő, mit csodálatos, ugyan már hiszen TÖKÉLETES volt. A nap egész héten sütött, ugyanakkor hideg is volt, így nem olvadt a hó vagyis nem volt latyak.
Csakis tökéletesen fehér és hófödte hegyek és sípályák, napsütés.
Egész héten síeltünk, a 7 napból 6-ot. Na persze azért kényelmes tempót diktáltunk vagyis nem felvonó nyitástól felvonó zárásig tartott a nap. És volt rengeteg hüttézés is. Ezt nem lehet kihagyni, mert itt szerintem az osztrák konyha különleges remekműveit lehet megkóstolni.
(A Germknödli-nek még azok sem tudnak ellenállni akik amúgy nem tartják túl sokra az osztrák gasztronómiát.)
Lehet kritizálni az osztrák konyhát, de én kifejezettem kedvelem és a múlt héten is sajnos rengeteget ettem a Käsekreimler nevezetű  ételből (nehéz lenne ezt pontosan elmondani magyarul, talán nevezzük sajtos virslinek/kolbásznak) sültkrumplival és az abszolút favoritommal, a párolt savanyúkáposztával. Most is beindul a pavlovi reflexem, ha csak rágondolok. A másik kedvencem a Fritattensuppe (erőleves palacsintával) most ugyan kimaradt, mert az első nap tanulságai után próbáltam nem túl sokat enni.
Azonban a Germknödli nem maradhatott el. Ez szilvalekvárral töltött gőzgombóc szigorúan vaníliaöntettel és mákkal megszórva.
kép (recept) innen 
Több oka is van, hogy ezt miért nem lehet kihagyni:
1. iszonyatosan finom
2. én nem szívesen állnék neki ezt otthon elkészíteni (talán majd ha egyszer nagyon felbátorodom)
3. olyan békebeli ízvilága van  - egyszerre idézi fel bennem a "nagymama sütije"  érzést és a békebeli monarchia korabeli időket (amit persze én csak filmekből, képes- és történelem könyvekből ismerhetek).
4. és mert egyszerűen mindekit levesz a lábáról ez az édesség.
Ugyanis régebben én sem kedveltem, sőt nem is volt kedvem megkóstolni sem. Ennek, így visszatekintve egy különösebb oka lehetett, az olvasztott vaj.
Ugyanis a szilvalekvárt szeretem, a tésztájával is megbarátkoztam már, mák na jó egy kevés jöhet. De ha olvasztott vajjal van meglocsolva és úgy van mákkal leszórva - na ez nem vonzó. Aztán összehoztak minket, mármint engem és a vaníliaöntetes gőzgombócot. És első kóstolásra minden eldőlt. És azóta is imádom, olyannyira, hogy pénteken egy búcsú Germknödlivel vettünk búcsút a síeléstől, a havas hegyvidéktől.

2011. január 27., csütörtök

Panna cotta alá kapucíner

Ehhez a recepthez az egyik kedvencemből a kapucínerből merítettem ihletet.
Alapjában véve nem vagyok egy nagy kávé fogyasztó. Na jó, helyesebben talán nem vagyok rendszeres kávéfogyasztó. Egyrészt azért mert az igazi kávé nekem keserű, másrészt mert úgy érzem nálam nem működik az "ébresztő" hatás. És akkor meg ugye minek is innám... Azonban ha a kávé nem fekete és keserű, hanem tejes, tejszínes, csokis akkor jöhet. És a kávés csokikat is nagyon kedvelem. A kapucíner az egyik (retró) kedvencem. A panna cotta pedig tiszta tejszín, ami ugyebár a kapucínerben is van.  Innen jött az ötlet, hogy készítsek egy tejszínes és egy kávés panna cottát csokiöntettel.

Ez egy különleges desszert, mert egy szülinapra készült! Remélem, hogy az ünnepelt nagyon fog neki örülni és ezzel a a desszerttel valami kicsit talán én is tudok neki adni. Szóval: Nagyon Boldog Születésnapot!
És kívánom hogy még sok finom és inspiráló olasz dologgal ismerkedjek meg általa/vele!
A recept ugyanaz mint a főpróbaként készített Panna cottánál.
A hozzávalókat megfeleztem és az egyik részéből tejszínes a másik részéből kávés panna cottát főztem. A kávés felénél arányosan kevesebbet adtam hozzá a tejből, azaz 0,5 dl tej és 1 dl frissen főzött kávé került a 2 dl tejszínhez. Felfőztem és hozzáadtam 3,5 zselatinlapot a kávés tejszínhez. Időközönként megkavargattam és lehűtöttem, hogy a pohár aljára kerülhessen. Ezt aztán hagytam egy félórácskát tovább hűlni és amikor már elkezdett a összeállni, akkor a tetejére öntöttem a tejszínes részt. Ekkor betettem a hűtőszekrénybe egy egész éjszakára. Másnap meleg vízfürdőbe állítottam a poharat, hogy könnyebben ki tudjam borítani a tányérra a kávés-tejszínes emeletes desszertet. A tetejére készítettem étcsokoládéval és vajjal csokiöntetet. Ezt meg is lehetett volna bolondítani egy kevés kávéval, de ezt én most nem tettem, hanem a tetejére egy csokoládés kávés cukorkát tettem. Igazából csokoládéban mártott kávészemmel szeretem volna eredetileg díszíteni, de sajnos sehol nem kaptam.










Jó étvágyat az Ünnepeltnek!
Boldog Szülinapot Dolce vita!

2011. január 20., csütörtök

Panna cotta

Bevallom őszintén nem nagyon értettem a nagy Panna cotta lázat, amit néhány blogon tapasztaltam. Talán ez arra vezethető vissza, hogy nem vagyok nagy puding illetve rezgő étel kedvelő. Ha már itt tartunk nálam a puding soha nem egy formában szépen kihűtött és kitálalt desszert, hanem inkább egy nagyon-nagyon sűrű forró csokira hasonlít, vagyis mikor már besűrűsödött akkor azon melegében el is fogyasztom. Azon kívül a panna cotta ízét el sem tudtam képzelni, olyan semmi extra, jellegtelen, semleges és édes íznek képzeltem.
Aztán mikor annyi helyen megjelent azt gondoltam ennyi ember egyszerre csak nem téved. Nekem is próbát kéne tennem. Ekkor már vonzott az elkészítése, de a zselatinlap használatától megijedtem. A zselatin használatát is egy mágikus és nehéz dolognak gondoltam.
Hát jelentem nem volt vészes így az első próbálkozás után. És az íze, hát az is remek volt. Nekem nagyon bejött. Persze van még mit csiszolni a panna cotta készítő tudományomon és be kell szereznem pár helyes kis formát is, mert biztosan fogok még próbálkozni vele.

Mielőtt belevágtam a sajátomba rengeteg receptet elolvastam. Amiben különböztek talán az a zselatin  mármint hogy lap vagy port használjuk, illetve ha lapot akkor mik legyenek az arányok.
Végül ezt a receptet választottam mentornak. Így elsőre nem is sokat változtattam rajta, de a sok utánaolvasás hatására zselatin ügyben már nem rettegtem és felvállaltam a kockázatot, hogy inkább kevesebbet teszek bele, mintsem hogy életem első nagy próbálkozása zselatin ízű legyen.

Hozzávalók

4 dl tejszín (30%)
2 dl tej (2,8% és UHT, mert általában ez van otthon)
5 dkg cukor
1 vaníliarúd
3,5 lap zselatin

Elővettem a rég óta féltve őrzött vaníliarudamat és félbevágtam, majd kikapargattam a belsejét. (Ezt a receptet már csak ezért is nevezhetjük úttörőnek, mert még soha nem használtam igazi vanília rudat. Legközelebb jobban is kell ügyelnem a kikapargatáskor, hogy a barna rostok ne menjenek a magokkal együtt!). A vaníliaszemek és a vaníliarudat is a tejbe raktam és elkezdtem felforralni a tejet folyamatos kevergetés mellett. Mikor már meleg volt a tej, akkor hozzáöntöttem a tejszínt is és felforraltam.
Amikor felforrt hozzáöntöttem a cukrot és megkevertem, majd kitettem hűlni. Hűlés közben is kevertem rajta párszor, majd mikor langyosra hűlt akkor hozzáraktam a zselatinlapokat. A lapokat én előtte egy kicsit beáztattam vízbe. Tényleg csak átforgattam benne mindkét oldalát, aztán már dobtam is őket a tejes tejszínbe. Még egy keveset hűtöttem miközben néha megkevertem, majd poharakba öntöttem. Egy éjszakára a hűtőbe tettem.
Tálalás előtt a poharakat meleg vízfürdőbe mártottam, hogy könnyedén kijöjjön a formából.


A panna cotta küldetés projekt ezzel még nem ért véget, de hatalmas lépést tettünk előre! Már megkedveltük egymást - tehát a java még hátra van!

2011. január 18., kedd

Fánki groove

Képes beszámoló a fánk projektről





Összesítés
1. A fánk nagyon jó dolog és szeretem! (Ezt eddig is tudtam)
2. Elkészítettem életem első klasszikus kelt tésztáját (ezt eddig nem mertem még kipróbálni)
3. Nem csak olajban lehet finom fánkot sütni! (Ezt csak remélni mertem, mert az olajban sütéshez nem ideálisak a körülmények az amerikai vagyis francia típusú konyhában, ahol ráadásul remek de csupán szénszűrőkkel ellátott szagelszívó adott!)
4. A VKF-re még tökéletesítem, de már alakul! (Azt remélem tuti lesz ha kialakult!)

2010. december 8., szerda

Mikulás keksz

A szombati lánybulira így Mikulás közeledtével egy különleges meglepetéssel szerettem volna kedveskedni a lányoknak. A terv fokozatosan állt össze a fejemben. Első lépésben kipróbáltam egy úgy kreatív technikát a süthető gyurmát. Be kell vallanom, nekem évek óta gyengém a piros-fehér összeállítás és amikor megpillantottam ezeket a helyes kis mütyüröket a Praktika magazinban, akkor kitaláltam: ez lesz az idei Mikulás projekt. Mert kézzel készül (na meg szívvel-lélekkel), mert kedves és mert nekem nagyon nagy örömet okoz készíteni! A díszítés tehát adott volt. És igen, a gombhoz passzintottam a kabátot! Ugyanis amikor a kis gyurma díszek készen voltak akkor jött az ötlet, hogy egy adag kekszet befőttesüvegekbe rakok, és a tetejére rakom a helyes kis díszeket. Ha az adott az ötlet, akkor már csak a kivitelezés marad hátra!

Hozzávalók

15 dkg liszt
 5 dkg cukor
10 dkg vaj/margarin
vanília aroma
őrölt gyömbér (vagy fahéj, vagy mézeskalácsfűszer)
1 tojás sárgája


A keksz elkészítése elég egyszerű. Mivel ez egy omlós tészta jó ha minden alapanyag hideg. Én az alapanyagok kimérésével kezdek és gyakran készítek egyből dupla adagot, mert igen gyorsan el tud fogyni a kész keksz. Miután kimértem minden hozzávalót a vajat kis kockákra vágom, mert így könnyebb lesz kézzel összeállítani a tésztát. Ha a vajat vagy margarint nem vettem ki korábban (és általában nem szoktam) akkor az egész műveletet a margarin kiméréssel és felkockázással kezdem, és amíg a többi alapanyagot előkészítem van ideje átmelegedni annyira, hogy már könnyű legyen vele dolgozni. A lisztet a keverőtálba öntöm és mellé öntöm a cukrot (vagy édesítőszert). Ilyenkor szoktam eldönteni, hogy milyen ízesítésű kekszet szeretnék, attól függően teszem bele a gyömbért, a fahéjat vagy a mézeskalács fűszerkeveréket. Tulajdonképpen bármit tehetünk hozzá, amihez csak kedvünk van. Elvileg egy teáskanálnyit de én most már, hogy évek óta rendszeres készítem már bátrabban fűszerezem. Ja igen, még tehetünk mellé egy kis ánizst is de én azt nem kedvelem, ezért ettől el szoktam tekinteni. Hozzáadok még egy kupaknyi vagy teáskanálnyi vanília aromát és a tojás sárgáját. Ezután rádobálom a vaj vagy margarin kockákat és feltűrt ingujjal nekiesek, hogy összegyurmázzam a tésztát. A tészta kb. egy 10-15 perc alatt gyönyörűen összeáll és egy helyes kis cipó formálható belőle. Ez én zacskóba teszem és mehet is a hűtőszekrénybe egy fél órára legalább. Azért is jó ez a tészta, mert korábban meg lehet csinálni hiszen a szaggatással is el lehet játszani. Ha gyorsítani akarunk, akkor pedig betehetjük a mélyhűtőbe is a tésztát. Ilyenkor esetleg jut idő arra, hogy a tojásfehérjéből és porcukorból mázas készítsünk a díszítéshez.
Ha a tésztán kellőképpen lehűlt, akkor kivesszük a hűtőből és kinyújtjuk mondjuk fél centi vastagságúra. Arra figyelni kell, hogy nem nőnek meg a kekszek sütés közben inkább csak pirulnak, tehát ne nyújtsuk nagyon vékonyra mert akkor szárazra süthetjük őket. Miután kinyújtottuk különböző kiszúró formákkal kiszaggatjuk a tésztát és sütőpapíros tepsire rakosgatjuk őket. Az alakzatok közötti távolság nem kell hogy túl nagy legyen, mert nem nőnek, durván egy ujjnyi távolság bőven elég.
A kekszeket 200 fokon 8-10 percig kell sütni.

Ha mázzal díszítjük, akkor úgy néz ki mint ebben a régi Tina konyha számban - ez a kép nagyban motivált a sütemény első elkészítésekor. És amikor a kóstolás is megtörtént bekerült a klasszikus karácsonyi receptjeim közé és immár 3 éve mindig készül ilyen az ünnepek közeledtével!

2010. november 20., szombat

Belga csokitorta


Már hagyomány nálunk a Szex & New York party. :)
(Ugye lányok, ami már 2x megtörtént az rendszeres!!!!)

Ezt úgy kell elképzelni, hogy összegyűlünk a barátnőimmel egy szigorúan csajos estére. Szigorúan pizsamaparty - vagyis ottalvós a buli. Külön köszönet a főhadiszálásért Carrie-nek! :)
Szóval bizonyos rendszerességgel összehozunk a csajokkal egy csajpartyt, van itt minden beszélgetés, italozás, smikelés, bulizás - minden amit el lehet képzeli (és néha persze olyan is amit el sem lehet képzelni)!
A lényeg, hogy a jó hangulat adott! Ehhez jönnek a jó ételek és a jó italok.
Legutóbb éppen sajtfondüztünk és én vittem a desszertet.
4 lánynak el sem tudtam mást képzelni, mint csokit!

Hozzávalók
3 tojás
7 dkg liszt
12 dkg kristálycukor
1 csomag sütőpor
2 pohár joghurt
3 evőkanál kakaó
2 evőkanál méz
15 dkg sütőmargarin
2 tábla étcsoki

A 3 tojás fehérjét pedig kemény habbá vertem. A tojások sárgáját a cukorral összekevertem majd hozzáadtam a lisztet és a sütőport valamint a 2 pohár joghurtot, majd elkevertem az egészet. Ehhez hozzáadtam még 3 evőkanál kakaót (az alkalmom kedvéért az isteni finom Lindt kakóporomból!), valamint 2 evőkanál mézet és a felvert tojásfehérjét.  A 15 dkg margarint 2 tábla étcsokival vízgőz felett megolvasztottam, és egy kicsit lehűtöttem. Ekkor a csokit is hozzákevertem a masszához, nagyon óvatosan, figyelve arra, hogy a hab nehogy összeessen!  Beleöntöttem egy kapcsos tortaformába, aminek az alját kibéleltem sütöpapírral.

Bevallom a sütéstől egy kicsit féltem, mert ez a torta akkor igazán finom ha belül még krémes marad. A sütőmet légkeverésre és 180 fokra állítottam be és 20 percre. Amikor letelt, akkor még sütöttem, még egy 10-15 percet kb. A lényeg, hogy tűpróbánál kicsit még ragacsos, tésztás maradjon  a tű. Bár én fogpiszkálót használtam erre a célra.

Nagyon finom lett! Talán nekem egy picit túl csokis is lett, legközelebb lehet, hogy nem csinálom ennyire "töményre". A lányoknál viszont óriási sikert aratott! Bátran ajánlom minden csokiimádonak, nem fog csalódni!

2010. november 19., péntek

Palacsinta palacsintával

Először egy sós, aztán egy édes palacsinta készült a szombati menühöz.
A sós nem más, mint a klasszikus hortobágyi húsos palacsinta.
Igazából nem tudom hogy jött az ötlet, de arra emlékszem, hogy az egyik szokásos hétvégi reggeli úszásunk során valahogyan eszembe jutott, hogy mennyire ennék egy finom kis adagot. És akkor eszembe jutott - miért ne készíteném el. Gondoltam talán nem annyira bonyolult... :)
(Hát legközelebb már biztosan nem lesz az!!!!!) Én ugyanis hűen követtem a receptet, amit legközelebb már nem tennék. Bár nem a legkönnyebb recepttel kezdtem, de az ízek kárpótoltak! Sőt, nem csak engem, hiszen 5 személyre készítettem. Azt hiszem azt azért ki is merem jelenteni, hogy a konyhámban a hortobágyi húsos palacsinta megmarad különleges alkalmakra!
Hozzávalók:

Töltelék
5 csirkecomb
2 fej vöröshagyma
1 paprika
1 paradicsom
pirospaprika
só
bors
olivaolaj

Az 5 csirkecombból csirkepörköltet készítünk, ebből készül a hortobágyi palacsinta tölteléke.
A hagymát felkockázzuk és egy kis olivaolajon megpároljuk. Én a mélyhűtőből vettem ki a paprikát és a paradicsomot, felvágtam kisebb darabokra, a paradicsomot meg is hámoztam és hozzátettem a hagymához Együtt pároltam, majd megszórtam fűszerekkel (sóval és borssal) és végül pirospaprikával. Ekkor beletettem a csirkecombokat, felöntöttem annyi vízzel, ami majdnem ellepte és puhára főztem.
Másnap a csirkecombokról leszedegettem a húst és egy kevés szafttal és botmixerrel apróbbra turmixoltam. Nem kell aggódni, nem lett bébipapi állaga.

Szósz
csirkepörkölt szaftja
1 pohár tejföl
1 ek liszt

A csirkepörkölt szaftját leszűrtem és a tejfölös lisztes habarással kicsit besűrítettem.

Palacsinta
20 dkg liszt
2 tojás
0,5 liter tej
só
olaj

A palacsinta tésztáját összekevertem és 11 palacsintát sütöttem belőle.
A kész palacsintákat megtöltöttem a csirkehússal, aztán behajtottam a szélét és felcsavartam, majd egy hőálló tálba tettem őket. Tálalás előtt leöntöttem a szósszal és sütőben kicsit sütöttem, csak addig míg átmelegedtek a palacsinták. A megmaradt szósszal és sok tejföllel ettük és nagyon finom volt.

Az  édes palacsintás desszert pedig csúsztatott palacsinta volt.

Számomra meglepő módon a palacsinta tésztája nem hagyományos módon készül. Mondjuk okozott is némi fejtörést, hogy hagyományos palacsintából mennyit is kéne sütni, hogy legyen valami kinézete a desszertnek és ne csak egy lapos "palacsinta-torta" legyen. :)
Hát nem az lett, sőt mondhatom nagy sikere volt. És közben rájöttem, hogy én tulajdonképpen nem is vagyok oda érte... De másoknak annyira ízlett, hogy a jövőben is kedveskedek majd nekik ezzel a desszerttel! (Ha szeretnék, ha nem... Remélem azért szeretnék!)

Hozzávalók

5 dkg vaj
5 tojás
2 ek cukor
5 ek liszt
0,5 l tej
20 dkg dió  (bevallom, én nem méregettem, volt otthon egy adag dióm a mélyhűtőben, az mind ment is bele)
fél citrom leve
lekvár
1 tábla csokoládé
5 dkg vaj

A vajat jó habosra kevertem az 5 tojás sárgájával és 2 ek cukorral. Aztán lassan hozzáadagoltam az 5 ek lisztet és a tejet. A végén óvatosan hozzákevertem az előzőleg felvert tojásfehérjét.

A palacsintákat sütéskor nem fordítottuk át, vagyis csak az egyik oldalát oldalát sütöttük meg. Elég nehéz volt kiszedni a palacsintákat, hiszen az elsők különösen ragadtak, illetve jóval lazábbak mint egy normál palacsinta. Ezúton is köszönöm a segítséget hű kuktámnak, aki az össze palacsintát megsütötte (édeset és sósat is)! Végül átügyeskedtük a palacsintákat egy kapcsos tortaformába, azért választottuk ezt mert szállítani kellet a későbbiekben az édességet. A rétegeket először megkentem lekvárral, majd megszórtam a citromlével és cukorral elkevert darált dióval. Az utolsó palacsintát a sült felével felfelé fektettük a torony tetejére, és olvasztott csokival bevontam a tetejét.

2010. november 18., csütörtök

Sütőtökös ré(t/m)es

Néha nagy fába vágom a fejszémet... Na jó legyen inkább fakanál, vagy bármilyen egyéb konyhai eszköz! :) Hiszen itt kérem sütésről van szó.
Érkezett egy ellenállhatatlan kérés, miszerint készítsek sütőtökös rétes. Kis gondolkodás után be is indult a projekt. A kis gondolkodásra azért volt szükség, ugyanis én nem szeretem a sütőtököt. Kitartóan próbálok ezzel a narancssárga zöldséggel vagy gyümölccsel barátságot kötni, ezért minden évben egyszer megkóstolom. És hát eddig annyira kerültünk közel egymáshoz, hogy a sütőtök krémleves azt megeszem. Hát így kezdődött az én sütötökös rétes/rémesem kalandos élete.
Keresgettem recepteket, hogy biztos legyek benne, hogy az eredeti elgondolásom ennek a sütinek az elkészítéséről megállja a helyét.

Tapasztalat nr.1: Az interneten nem sok sütötökös receptet találtam. Van sok, amiben más hozzávaló is szerepel, például tökös-mákos, de olyan ami csak sütötökös olyanból nem sok volt. (Talán nem véletlenül???) Pedig biztosan van létjogosultsága ennek a desszertnek is, és a azt is tudom, hogy a családban is készült már ilyen (bár én soha nem kóstoltam). Mivel attól nem tudtam megkérdezni, aki korábban készített ilyet így maradt az internet, ahol nem volt éppen túl sok találat mint már említettem.

Adott volt tehát egy kisebb, szép körte formájú sütőtök. Fogtam és felvágtam, kikapartam a magjait, meghámoztam. Na ez csak leírva ilyen egyszerű ám! Úgy megküzdöttem vele, hogy az egy normál edzésnek is betudható. Mondom én már itt erősen elfáradtam és a java még hátra volt. A reszelés. Így a reszeléshez igénybe vettem egy kis fizikai segítséget!

Tapasztalat nr.2: Vagy én csinálok valamit rosszul, vagy a sütőtök feldolgozás igeni komoly fizikai erőnlétet igénylő konyhai (vagy talán nem is konyhai?) tevékenység!

Készen van tehát egy tálnyi reszelt sütőtök. Én kinyomkodtam belőle valamennyire a levet, majd megszórtam némi barna cukorral és ízesítettem némi fahéjjal és egy nagyon kis gyömbérrel. Szerintem nyugodtan lehet bele tenni egy kis darált diót. Én is szerettem volna, de elfelejtettem. :( Illetve esetleg egy kis reszelt narancshéjjal is feldobhatjuk.
Tapasztalat nr.3: Itt hiányzott igazán egy jó recept segítsége. Mennyi tökhöz mennyi barnacukor? Mert ugye a "kevés" az igencsak relatív fogalom. Első kipróbálásnál szeretem, ha igenis kézzel fogható (na jó mérleggel mérhető) segítséget kapok. Aztán persze megy az ízlés szerinti dolog is. De ahhoz először ki kell alakítani az ízlést! Ez ugye esetemben igen nehéz, mert nem szeretem a sütőtököt...Szerintem nem is sikerült jól beízesítenem.

Minden készen volt, hogy összeállítsam a rétest.
Kiterítettem egy nagyobb konyharuhát, amit egy kicsit megnedvesítettem. A nedves konyharuhára ráterítettem az első réteslapot.  Megkentem kevés olvasztott vajjal és ráfektettem a második réteslapot. Ismét megkentem olvasztott vajjal, majd rátettem a harmadik réteslapot. A harmadik lap egyik harmadát megszórtam kevés zsemlemorzsával aztán erre ráhelyeztem a tölteléket. A konyharuha segítségével feltekertem a rétest és aztán átügyeskedtem a szilikon sütőlappal (lehet sütőpapír is) tepsibe. A rúd széleitr behajtogattam a tetejét  pedig megkentem olvasztott vajjal. Ugyanígy elkészítettem a másik rudat is. A tetejét egy villával pár helyen megszurkáltam, majd180 – 190 fokos sütőben sütöttem, amíg a teteje megpirul, ez kb. 20-25 perc lehetett.

Tapasztalat nr.4: Hogy legyen valami sikerélmény ebben a receptben a rétes készítése (előre gyártott réteslapból) nagyon jól sikerült, pedig ezzel is először próbálkoztam. Legközelebb ha rétest sütök majd inkább más tölteléket választok, mert ez nem aratott sikert. Azért íme a bizonyíték, hogy az esztétikai élmény az volt, az ízek még hagynak némi kivetnivalót maguk után. Ez ugyanis a ronda, de finom receptek "gonoszabb" iker testvére: a szép, de nem annyira finom ("ehetetlen").
 

Be kell valljam ezt a receptet nem nagyon ajánlanám. Ha valaki tudja, hogy hol és miben követtem el a hibát, azt feltétlenül jelezze, mert nem hiszem, hogy újra belevágok ebbe a receptbe valami profi tipp nélkül!

2010. szeptember 22., szerda

Az ígéret szép szó...+ a morzsás almatorta

Az ígéret szép szó, ha megtartják, ha nem! :)
Azt hiszem ez most igazabb, mint valaha - legalábbis az én kis világomban.

Először is... eltűntem. Szánom, bánom de volt egy projekt ami felemésztett rengeteg időt és energiát. Sajnos nem is úgy zárult, hogy boldogsággal, erővel és energiával töltene el, nagyon nem így. Nem mondom, hogy kudarc lett a vége, talán inkább egy nem megtartott ígéret... És ezt fel kellett és fel is kell tudni dolgoznom.
Addig is igyekszem majd bepótolni mindazt, ami az utóbbi időben igencsak elmarad. És ez hátha gyógyír lesz... Vagy talán ha nem is gyógyír, inkább valami inspiráló és erőt adó mágikus "konyha". :)

Ezért készültem is egy recepttel.
Ez egy sokat próbált favorit, egy jó kis őszi csemege.

Hozzávalók:

Töltelék
50 dkg alma
2 ek citromlé
½ kk őrölt fahéj
1 ek porcukor

Morzsa
8 dkg puha vaj
7 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
15 dkg liszt (lehet teljes kiörlésű is)

Tészta
10 dkg puha vaj
2 tojás
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
10dkg finomliszt
10 dkg teljes kiörlésű liszt
1 csipet só
2 kk sütőpor
6 ek tej
1 kk reszelt citromhéj

Ami az elkészítést illeti, lássunk is neki!

Én megmondom őszintén nem szoktam méregetni az almát, hanem szemmértékre dolgozom. Meghámozom és gerezdekre vágom az almát, majd felkockázom. Amikor készen van meglocsolom egy kis citromlével és rakom is félre, hiszen még a morzsát és a tésztát is el kell készíteni.
A morzsával folytatom, mert addig tud pihenni és hűlni, amíg a tésztán ügyködöm. A kimért vajhoz hozzáöntöm a cukrot és a vaníliás cukrot és összekeverem. Hozzáöntöm a lisztet – én teljes kiörlésűt használok hozzá – és egy kis fahéjat is, majd a mixer dagasztó fejével összedolgozom. Végül kézzel is meg szoktam gyurmázni. Ha a gyurmázás miatt összeállna azt szétmorzsolom, hogy úgy nézzen ki mintha keksz morzsa lenne. Amikor késznek ítélem a morzsát, akkor beteszem a hűtőbe.
A tésztához a vajat és a tojást a cukorral és a vaníliás cukorra habosra keverem, majd hozzáadom a kétféle lisztet a csipet sót és a sütőport. A tejjel együtt összekeverem és végül elkeverem benne a citromhéjat is.
Gyorsan kivajazok egy tortaformát. Na jó azt hiszem ez inkább piteforma, amiben én szoktam sütni. A recept minden esetre egy 28 cm-es formához van megadva, de bevallom nem szoktam méregetni! A kivajazott formába belesimítom a tésztát, a szélénél egy picivel magasabbra hagyom. Aztán beleöntöm az almakockákat, és megszórom fahéjjal és egy kevés cukorral. Majd legvégül rászórom a morzsát. Én légkeveréssel 180 fokon kb. 50 percig szoktam sütni. De 40 perc környékén azért meg szoktam nézni tűpróbával a tésztát. Ha már nem ragad rá és a tetején a morzsa is szépen megbarnul akkor készen van. Ekkor már nagyon finom illata van.
És jól is mutat!




És persze nagyon finom is!

2010. augusztus 5., csütörtök

Virág, ami nem hervad el...

...csak elolvad.
Igen, igen ez nem más mint a rózsafagyi!
Ezt a gyönyörű darabot ma kaptam a névnapomra.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN!

És ami az egészben (a látványon felül) a legjobb, azok mégiscsak az ízek.  Ugyanis sajttorta + levendulás fehércsoki az, amiből ez a csodás kis rózsa elkészült!

Soha nem szerettem (nem ez így nem igaz) nem értettem, ha valaki elmegy fagyit enni, akkor miért vaníliát és csokit kér. Jó, persze igaz, hogy egy igazi vanília vagy egy igazi csokoládé fagyi remekmű tud lenni. De akkor is... Ennyi erővel ehetné otthon dobozból is. Szóval én fagyi területén kifejezetten szeretek új és érdekes ízeket kipróbálni.
Csak ajánlani tudom a szicíliai vecsernyét, a robbanócukorkásat, az epres bodzát, a bazsalikomos zöldcitromot, a levendulás fehércsoki és a csilis csokit is (azaz most hirtelen ennyi jutott csak eszembe)!

És persze azért igazi virágot is kaptam, méghozzá ilyen gyönyörűeket!

EZT IS NAGYON KÖSZÖNÖM!!!!
(Így már ezek sem hervadnak el soha!)

2010. július 26., hétfő

"Ökörsütés" menü

Vasárnapra vendégeket vártunk ebédre.  A meghívóban az alábbi mondat szerepelt:
Ha meleg lesz, akkor valami lájtos, ha meg hideg, akkor az erkélyen ökörsütés ;-)
Mivel szinte egész nap esett az eső az ökörsütés menü a következő volt:

Sült csirkemell cukkinis paradicsomos tepsis újkrumplival
Brownie feat cheesecake

A brownie és cheesecake fúzióval valóban nem lehet hibázni, ha valaki le akarja nyűgözni a vendégeit annak bátran ajánlom.
Én másodszorra készítettem ezt a desszertet. Az első próbálkozásom külalakra még ilyen vonzó sem volt, mert a nagy sietségemben véletlenül összekutyultam a hozzávalókat. Így mindent összekevertem és egyben sütöttem meg a két részt. Tehát nem volt látható külön-külön a brownie és a cheesecake réteg, az íze viszont ugyanolyan finom volt. Most másodszorra már nem követtem el ezt a hibát így már a megjelenésével is tudott hódítani a desszertem. (Azért még fogom ezt párszor készíteni, a további fejlődésnek is lehetőséget biztosítva!)

Ezúton is köszönöm drága Morzsóka barátnőmnek, hogy megosztotta velem ennek a valóban királyi desszertnek a receptjét!

Sőt, két újabb lelkes rajongót is szereztem a desszertek first lady-jének, akik azonnal követelték a receptet!
Related Posts with Thumbnails