A menü második fogása tehát pizzagolyó lett. Egyrészt mert ez talán könnyebben ehető, ha már helyhiánnyal küzdünk. Másrészt mert a pizzát mindenki (szerintem legalábbis) szereti.
Már régebb óta szerettem volna kipróbálni ezt a receptet és ez volt a tökéletes alkalom. Korábban ettem már pizzagolyót egy plázában és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy én otthon is készítsek ilyet. Többek között azért is, mert a plázában készített verziónak nem annyira jött be a tölteléke. És ha én készítem házilag, akkor aztán az kerül bele, amit szeretek és finom. Ezért került bele valamelyik az alábbiak közül: sonka, ananász, kukorica, olivabogyó, gomba és mellé vagy sima vagy füstölt mozzarella sajt.
Kínáltam mellé paradicsomos és tejfölös mártogatós szószt.
Olyan gyorsan fogyott, hogy fényképezni sem volt időm.
De nagyon jó képek láthatóak itt, ahonnan a recept való.
Az enyém is hasonlóan nézett ki, annyi különbséggel talán, hogy a sokféle tölteléknek megfelelően igyekeztem a pizzagolyó tetején jelölni, hogy belül mivel találkozhatunk majd, így volt aminek kukorica, oliva, vagy éppen fűszerezés volt a tetején. Bár azt is mondták a vendégek, hogy olyan lehet ez mint a szerencse süti: kiderül, hogy mi van benne, amikor félbetöröd.
A recepten én nagyon kicsit változtattam, az alábbiak szerint készítettem el:
Hozzávalók (a tésztához)
20 dkg durum liszt
20 dkg sima finom liszt (BL 55)
2 dkg szárazélesztő (a zacskóban 2,5 dekányi adag van, úgyhogy csak úgy saccra dolgoztam)
2,5 dl langyos víz
1 tk cukor
1 ek olívaolaj
1 tk só
(a töltelékhez)
mini mozzarella és füstölt mozzarella kockák (48 db, mivel én dupla adag tésztát készítettem)
kukorica
ananász kockák
feldarabolt olivabogyó
sonka
párolt gomba - egy kis bacon szalonnát pirítottam és ezen pároltam meg 25 dkg gombát, amiből maradt bőven
A liszteket összekevertem a sóval és egy mély tálba tetettem. A lisztes keverék közepébe kialakítottam egy mélyedést és ide szórtam a cukrot, rászórtam a szárazélesztőt és felöntöttem a langyos vízzel. Az élesztőt kb. 10-15 percig hagytam felfutni. Amikor az élesztő szépen felfutott, akkor beleöntöttem az olajat is a keverékbe és a robotgép dagasztó karjaival összeállítottam a tésztát. A végén kézzel átgyúrtam és egy kis cipó formát alakítottam ki. A cipót beliszteztem és a dagasztótálba tettem. Letakartam konyharuhával és 1 órára a 40 fokra előmelegített sütőbe tettem kelni. Gyönyörű szépen megkel a tészta, nekem ugyan egy kicsit ragadt ezért a folyamatos lisztezésre figyelnem kellett. Átgyúrtam és egy cipót formáztam. Azt négy részre osztottam amit hurkává gyúrtam és a hurkákat hat egyenlő méretű darabra vágtam fel. A kis tésztadarabokat mini pizza méretűre nyújtottam a kezemmel és a közepére helyeztem a tölteléket (1 tk párolt gomba vagy kukorica vagy 1 szelet sonka és 1 kocka ananász és 1 mini mozzarella golyó - bátran lehet kombinálni). A széleit összecsíptem és golyót formáztam, már amennyire sikerült. A kis golyókat olajjal kikent sütőlapra helyeztem. A golyók tetejét szintén lekentem egy kis olajjal és 180-200 fokos sütőben 20 perc alatt szép aranybarnára sütöttem őket.
Hozzávalók (paradicsomos mártogatóshoz)
1 fél fejnyi apróra vágott vöröshagyma
1 kis üveg sűrített paradicsom
olivaolaj
0,5 dl víz
4 tk cukor
1 gerezd fokhagyma
pizza fűszerkeverék
oregánó
A vöröshagymát az olajban megpirítottam, majd hozzáöntöttem a sűrített paradicsomot. Megsóztam, megborsoztam és belenyomtam 1 gerezd fokhagymát is.Hozzáöntöttem egy kevés vizet, majd megcukroztam. Cukrozás után hozzáadtam a fűszereket. A vízet és a fűszereket addig adagoltam míg a kívánt ízt és állagot el nem érte. Szerintem akkor jó, ha a paradicsom mellett érezzük a fűszeres, enyhén fokhagymás ízt és éppen csak folyik.
Hozzávalók (tejfölös mártogatóshoz)
1 nagy doboz tejföl (20%)
1 gerezd fokhagyma
9 fűszersó
kevés mustár
A tejfölt összekevertem az áttört fokhagymával és a fűszerekkel. Egy kevés mustárt is keverhetünk hozzá illetve ha nagyon sűrű lenne a tejföl, akkor egy pici tejet is adhatunk hozzá.
Igazi party falatok lettek! Némelyikből kifolyt a sajt, de golyó széléhez tapadt és szépen megpirult. Ez volt aztán a különleges csemeg. Nagyon jól sikerültek a pizzagolyók, az utolsó darabig elfogyott mind, pedig én 2 adagot csináltam! :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Party. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Party. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. március 2., szerda
2011. március 1., kedd
Minestrone
A hétvégén ismételten nálunk került megrendezésre a társasjáték party, ezért egy kellemes ebéddel vártuk a többieket. A menü kitalálása nem is okozott volna különösebb fejtörést, ha egy nehezítő tényezővel nem kellett volna számolni. Mi is volt ez a tényező, erre az este folyamán elhangzó kérdés adja meg a választ.
Nagyon jól érzetük magunkat, játszottunk egy party Carcassone-t majd még a Wii is előkerült, amikor elhangzott a fő kérdés: "Mi nincs ebben a lakásban?" Amire én csípőből rávágtam, hogy: hely.
Ugyanis komoly nehézséget okozott logisztikailag, hogy heten (igen, mint a gonoszok - pedig nem is vagyunk azok :)) leüljünk ebédelni egy asztalhoz. Nem volt ugyan tökéletes a kivitelezés, de sikerült megoldani és senki nem is halt éhen. Szóval a menüválasztásnál igen fontos szempont volt, hogy olyan finom ebédet készítsünk, amit nem csak hagyományos ebédelős körülmények között (értsd: nem asztal mellett ülve, és nem csak késsel és villával) lehet elfogyasztani.
Mivel hideg volt és egy hete vágytunk egy jó minestrone levesre, így nem is volt kérdés, hogy ez készül majd. A második fogás tekintettel a logisztikára pizzagolyó lett.
Na de haladjuk szépen sorjában és kezdjük a levessel.
Hozzávalók
1 nagy fej hagyma
3 sárgarépa
1 fehérrépa
1 kisebb zellergumó fele
1 kisebb gumó karalábé fele
2 kis cukkini
1 paradicsom konzerv
3 gerezd fokhagyma
1 konzerv vörös vese bab
olivaolaj
oregánó
bazsalikom
balzsamecet
parmezán
só
bors
levestészta
A kockára vágott hagymát olivaolajon megpirítom. A fehérrépát, a zeller és a karalábét valamint a cukkinit felkockázom, a sárgarépát felkarikázom és a hagymán megpárolom. Mikor megpárolódtak a zöldségek, akkor sózom és borsozom majd hozzáadom a paradicsomot és rátöröm a fokhagymát, végül felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Összeforralom és mivel télen nem tobzódom friss fűszernövényekben, így szárított morzsolt oregánóval és bazsalikommal fűszereztem. Kóstoláskor nem éreztem elég sósnak, de nem szerettem volna már több sót szórni bele, ezért hozzátettem egy házias levesalapot és egy kis csokor petrezselymet is. Ezután főztem kb. fél óráig a levest és amikor már teljesen megpuhultak a zöldségek, akkor hozzáadtam a babot és némi levestésztát. Megfőztem a tésztát, közben ügyeltem arra, hogy folyamatosan pótoljam az elfőtt víz mennyiségét. Szerintem akkor jó a minestrone, ha jó tartalmas és sűrű, de azért némi lé szükséges, hiszen végülis leves. Végül adtam hozzá némi reszelt parmezán és egy kevés balzsamecetet is, hogy az ízek összeérjenek.
Tálaláskor a tetején meghintettem parmezánnal és pár csepp balzsamecetet is csepegtettem bele.
Igazán finom leves lett és nagyon jól esett a hidegben.
És a helyhiány sem vont le az élvezeti értékből!

2010. november 20., szombat
Belga csokitorta
Már hagyomány nálunk a Szex & New York party. :)
(Ugye lányok, ami már 2x megtörtént az rendszeres!!!!)
Szóval bizonyos rendszerességgel összehozunk a csajokkal egy csajpartyt, van itt minden beszélgetés, italozás, smikelés, bulizás - minden amit el lehet képzeli (és néha persze olyan is amit el sem lehet képzelni)!
A lényeg, hogy a jó hangulat adott! Ehhez jönnek a jó ételek és a jó italok.
Legutóbb éppen sajtfondüztünk és én vittem a desszertet.4 lánynak el sem tudtam mást képzelni, mint csokit!
Hozzávalók
3 tojás
7 dkg liszt 12 dkg kristálycukor
1 csomag sütőpor
1 csomag sütőpor
2 pohár joghurt
3 evőkanál kakaó
2 evőkanál méz
15 dkg sütőmargarin 2 tábla étcsoki
A 3 tojás fehérjét pedig kemény habbá vertem. A tojások sárgáját a cukorral összekevertem majd hozzáadtam a lisztet és a sütőport valamint a 2 pohár joghurtot, majd elkevertem az egészet. Ehhez hozzáadtam még 3 evőkanál kakaót (az alkalmom kedvéért az isteni finom Lindt kakóporomból!), valamint 2 evőkanál mézet és a felvert tojásfehérjét. A 15 dkg margarint 2 tábla étcsokival vízgőz felett megolvasztottam, és egy kicsit lehűtöttem. Ekkor a csokit is hozzákevertem a masszához, nagyon óvatosan, figyelve arra, hogy a hab nehogy összeessen! Beleöntöttem egy kapcsos tortaformába, aminek az alját kibéleltem sütöpapírral.
Bevallom a sütéstől egy kicsit féltem, mert ez a torta akkor igazán finom ha belül még krémes marad. A sütőmet légkeverésre és 180 fokra állítottam be és 20 percre. Amikor letelt, akkor még sütöttem, még egy 10-15 percet kb. A lényeg, hogy tűpróbánál kicsit még ragacsos, tésztás maradjon a tű. Bár én fogpiszkálót használtam erre a célra.Nagyon finom lett! Talán nekem egy picit túl csokis is lett, legközelebb lehet, hogy nem csinálom ennyire "töményre". A lányoknál viszont óriási sikert aratott! Bátran ajánlom minden csokiimádonak, nem fog csalódni!
2010. július 26., hétfő
"Ökörsütés" menü
Vasárnapra vendégeket vártunk ebédre. A meghívóban az alábbi mondat szerepelt:
A brownie és cheesecake fúzióval valóban nem lehet hibázni, ha valaki le akarja nyűgözni a vendégeit annak bátran ajánlom.
Én másodszorra készítettem ezt a desszertet. Az első próbálkozásom külalakra még ilyen vonzó sem volt, mert a nagy sietségemben véletlenül összekutyultam a hozzávalókat. Így mindent összekevertem és egyben sütöttem meg a két részt. Tehát nem volt látható külön-külön a brownie és a cheesecake réteg, az íze viszont ugyanolyan finom volt. Most másodszorra már nem követtem el ezt a hibát így már a megjelenésével is tudott hódítani a desszertem. (Azért még fogom ezt párszor készíteni, a további fejlődésnek is lehetőséget biztosítva!)
Ezúton is köszönöm drága Morzsóka barátnőmnek, hogy megosztotta velem ennek a valóban királyi desszertnek a receptjét!
Sőt, két újabb lelkes rajongót is szereztem a desszertek first lady-jének, akik azonnal követelték a receptet!
Ha meleg lesz, akkor valami lájtos, ha meg hideg, akkor az erkélyen ökörsütés ;-)Mivel szinte egész nap esett az eső az ökörsütés menü a következő volt:
![]() |
| Sült csirkemell cukkinis paradicsomos tepsis újkrumplival |
![]() |
| Brownie feat cheesecake |
A brownie és cheesecake fúzióval valóban nem lehet hibázni, ha valaki le akarja nyűgözni a vendégeit annak bátran ajánlom.
Én másodszorra készítettem ezt a desszertet. Az első próbálkozásom külalakra még ilyen vonzó sem volt, mert a nagy sietségemben véletlenül összekutyultam a hozzávalókat. Így mindent összekevertem és egyben sütöttem meg a két részt. Tehát nem volt látható külön-külön a brownie és a cheesecake réteg, az íze viszont ugyanolyan finom volt. Most másodszorra már nem követtem el ezt a hibát így már a megjelenésével is tudott hódítani a desszertem. (Azért még fogom ezt párszor készíteni, a további fejlődésnek is lehetőséget biztosítva!)
Ezúton is köszönöm drága Morzsóka barátnőmnek, hogy megosztotta velem ennek a valóban királyi desszertnek a receptjét!
Sőt, két újabb lelkes rajongót is szereztem a desszertek first lady-jének, akik azonnal követelték a receptet!
2010. július 16., péntek
Vacsoracsata a kánikulában
Még mindig nem került fel egy sem a saját gasztronómiai puccskísérletekből! Sebaj, én a háttérben már gőzerővel készülök!!!
Azt azért elárulom, hogy az elmúlt hétvégéim a kulinária jegyében teltek. Na jó, ez így talán durván le van finomítva, szóval sokat és finomakat ettünk.
Most sem lesz ez másképpen! Szombaton ugyanis megrendezésre kerül a "Társasjátékpartys vacsoracsata" nevű eseménysorozat következő estje! Ez igazából nem jelent mást, mint hogy rendszertelen időközönként összeülünk, rendszeresen váltakozó helyszíneken. Vagyis, a baráti társaságon belül mindig más a házigazda és ha körbeértünk akkor kezdjük elölről! Mindenki gőzerővel készül és remek menüvel várja a többieket. Bár volt már jópár ilyen este, a menük ismétlődése alig-alig tapasztalható jelenség (és ez nincs is benne a "szabálykönyvben"). Az estének igazából mindössze ennyi a "vacsoracsata" része, bár nem a menük versenye ez, nincs pontozás vagy bármi hasonló sem. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?! ) mindenki rendesen kitesz magáért, legyen szó egyszerű magyaros egytálételről, vagy akár nemzetközi ízelítőről. Természetesen, a finom vacsora mellé és után remek italokat is fogyasztunk és egy hatalmas társasjáték partyval koronázzuk meg az egészet!
Nagyon remek hangulatú kis esték ezek, igazi tartalmas időtöltés a barátokkal. Ugyan mi csatlakoztunk utolsóként a programhoz, de már mi is kétszer voltunk házigazdák. Most szombaton viszont vendégségbe megyünk! Nagyon kíváncsian várom a menüt! Remélem passzol hozzá a fröccs is, mert én egész héten rá voltam hangolódva egy jó kis rosé és a szódavíz hűsítő kettősére. Ha közbejönne valami és mégsem szerepelne az itallapon, vagy netán vezető pozícióba kerülnék, akkor marad a cicafröccs. (Nem, nem, nem macskát oldok fel szódavízben, hanem almalevet.) Ennek az italnak is ismert jó sok elnevezése, de nálam a cicafröccs a favorit. A könnyebb beazonosítás kedvéért az elnevezése lehet még: almafröccs, Apfelschorle, Apfelsaft gespritzt. Én legalábbis ezeket már mind hallottam, de biztos nem teljes a fogalomtáram. Na az is vicces lenne, ha erre rákeresnék a gugliban vagy a wikipédián! :)
Szóval hamarosan megint kitör a hétvége és remélem a sok remek program mellett lesz alkalmam egy kicsit (legalább) konyhatündérkedni. Habár, ez a kánikulai meleg nem kedvez éppen a konyhai időtöltésnek, de TERVEIM azok vannak! És ha a tervek megvalósulnak, akkor olvashatóak és láthatóak lesznek itt az EREDMÉNYEK. Ez így végszónak remek... Jó hétvégét!!!!!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)