A hétvégén ismét próbáltunk egészséges és könnyű ételekkel jóllakni. Már csak azért is, mert belekezdtem egy programba. Ez tulajdonképpen egy verseny, aminek az lenne a lényege, hogy egészséges életmóddal ki fogy többet. :) Pénteken kezdtünk, akkor volt a mérlegelés. Szombaton úgy alakult, hogy nem tudtam főzni, de a vasárnapi úszás után olyan leves készült, amit még nem készítettem korábban.
Hozzávalók
1 fej brokkoli
4 kisebb burgonya
1 db húsleves kocka
2 dl tejszín
bors
A brokkolit rózsáira szedtem és megmostam. Meghámoztam és felkockáztam a krumplit is, majd a brokkolit és a krumplit felengedtem annyi vízzel, amennyi ellepi és feltettem főni. Amikor felforrt hozzátettem a leveskockát, megborsoztam és egy kicsit meg is sóztam. A kuktám itt állt be segíteni és botmixerrel pürésítette a krumplit és a brokkolit, majd hozzáadta a tejszínt és a kész levest összeforralta. Megkóstoltuk és kissé még utána fűszereztünk. Nagyon finom lett!
A levest egy finom saláta és egy kevésbé finom mirelit csevapcsicsa követte. Saláta még lesz, de szerencsére a csevap elfogyott, mert azt nem ajánlom. Bár lehet, hogy csak az volt a baja, hogy túl sokáig várt a fagyasztóban...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Leves. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 11., hétfő
2011. április 4., hétfő
A hétvége képekben
Már megint jó régen nem írtam semmit, ami nem egyenlő azzal, hogy nem is főztem vagy sütöttem semmit. Azért készítettem ezt-azt, de semmi extrát. Igyekszünk több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani és sovány fehér húsokat, illetve az "újévi fogadalmamhoz" híven pedig több levest is. De a desszertekről azért nem tudunk lemondani! :)
Borsóleves vajgaluskával
Natúr pulykamell rizibizivel
Császármorzsa (Käseirschmarn)
És ami még segítségemre lesz az egészséges életmódban, az a hétvégén beszerzett futócipő.

Nagyon szép és kényelmes, bár még nem volt meg az első éles bevetése. De itt a jó idő,úgyhogy hamarosan beszámolok a tapasztalatokról! :)
2011. március 1., kedd
Minestrone
A hétvégén ismételten nálunk került megrendezésre a társasjáték party, ezért egy kellemes ebéddel vártuk a többieket. A menü kitalálása nem is okozott volna különösebb fejtörést, ha egy nehezítő tényezővel nem kellett volna számolni. Mi is volt ez a tényező, erre az este folyamán elhangzó kérdés adja meg a választ.
Nagyon jól érzetük magunkat, játszottunk egy party Carcassone-t majd még a Wii is előkerült, amikor elhangzott a fő kérdés: "Mi nincs ebben a lakásban?" Amire én csípőből rávágtam, hogy: hely.
Ugyanis komoly nehézséget okozott logisztikailag, hogy heten (igen, mint a gonoszok - pedig nem is vagyunk azok :)) leüljünk ebédelni egy asztalhoz. Nem volt ugyan tökéletes a kivitelezés, de sikerült megoldani és senki nem is halt éhen. Szóval a menüválasztásnál igen fontos szempont volt, hogy olyan finom ebédet készítsünk, amit nem csak hagyományos ebédelős körülmények között (értsd: nem asztal mellett ülve, és nem csak késsel és villával) lehet elfogyasztani.
Mivel hideg volt és egy hete vágytunk egy jó minestrone levesre, így nem is volt kérdés, hogy ez készül majd. A második fogás tekintettel a logisztikára pizzagolyó lett.
Na de haladjuk szépen sorjában és kezdjük a levessel.
Hozzávalók
1 nagy fej hagyma
3 sárgarépa
1 fehérrépa
1 kisebb zellergumó fele
1 kisebb gumó karalábé fele
2 kis cukkini
1 paradicsom konzerv
3 gerezd fokhagyma
1 konzerv vörös vese bab
olivaolaj
oregánó
bazsalikom
balzsamecet
parmezán
só
bors
levestészta
A kockára vágott hagymát olivaolajon megpirítom. A fehérrépát, a zeller és a karalábét valamint a cukkinit felkockázom, a sárgarépát felkarikázom és a hagymán megpárolom. Mikor megpárolódtak a zöldségek, akkor sózom és borsozom majd hozzáadom a paradicsomot és rátöröm a fokhagymát, végül felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Összeforralom és mivel télen nem tobzódom friss fűszernövényekben, így szárított morzsolt oregánóval és bazsalikommal fűszereztem. Kóstoláskor nem éreztem elég sósnak, de nem szerettem volna már több sót szórni bele, ezért hozzátettem egy házias levesalapot és egy kis csokor petrezselymet is. Ezután főztem kb. fél óráig a levest és amikor már teljesen megpuhultak a zöldségek, akkor hozzáadtam a babot és némi levestésztát. Megfőztem a tésztát, közben ügyeltem arra, hogy folyamatosan pótoljam az elfőtt víz mennyiségét. Szerintem akkor jó a minestrone, ha jó tartalmas és sűrű, de azért némi lé szükséges, hiszen végülis leves. Végül adtam hozzá némi reszelt parmezán és egy kevés balzsamecetet is, hogy az ízek összeérjenek.
Tálaláskor a tetején meghintettem parmezánnal és pár csepp balzsamecetet is csepegtettem bele.
Igazán finom leves lett és nagyon jól esett a hidegben.
És a helyhiány sem vont le az élvezeti értékből!

2011. január 15., szombat
Kedvenc krumplilevesem
Gyerekkorom óta egyik kedvenc levesem a krumplileves, de kizárólag a fehér, tejfölös krumplileves. Ha nem hófehér (hanem mondjuk rózsaszín) és nem tejfölös (hanem ecetes) akkor azonban rögtön kegyvesztett lesz, azaz akkor már nemhogy nem a kedvencem, de nem is eszem olyan jóízűen. Már ha egyáltalán megeszem!
A kedvenc krumplilevesem hozzávalói
0,5 kg krumpli
1 babérlevél
1 gerezd fokhagyma
1 ek. liszt
1 kis pohár tejföl
só
bors
víz
A krumplit meghámozom és felkockázom. Felöntöm annyi vízzel ami bőségesen ellepi a krumplit (kb. másfélszer annyi vízzel), beledobom a babérlevelet és a megpucolt fokhagyma gerezdet megsózom és felteszem főni. A levest felforralom és addig főzöm amíg a krumpli meg nem főtt. Amíg fő a leves, addig előkészítem a tejfölös habarást. Majdnem egy pohárnyi tejfölt (egy keveset félretettem, hogy tálalás után is tehessek bele még a levesembe) összekevertem 1 evőkanálnyi liszttel. Akkor ha úgy érzem hogy túl zsíros a tejföl és nehéz lesz összekeverni, akkor szoktam még egy evőkanálnyi tejet is hozzáönteni. A tejfölös habarásra a leves levéből szoktam egy kicsit hozzákeverni és ez után öntöm rá a kész levesre a habarást. Elkeverem és még egy pár percig főzöm.
Én imádom megszórni egy kevés őrölt feketeborssal és még egy kanálnyi tejfölt is szoktam beletenni. Akkor igazán finom, amikor kellemesen meleg, borsos és a tejföl miatt savanykás.
Szerintem télen és nyáron is nagyon finom.
Egyet nem értek igazán, bár ez nem csak erre az ételre igaz. Miért van az, hogy megfőz valamit úgy ahogy a legjobban szeretem,szigorúan ragaszkodom a recepthez, amit anyutól tanultam és nagyon nagyon finom is lesz, ugyanakkor mégsem olyan az íze, mint amikor nem én hanem anyu készítette. Ezt tényleg nem értem. Jó biztosan sok minden múlik az alapanyagokon vagy a víz minőségén vagy ezer más apróságon, de ha ezeket a hatásokat kiszűrnénk és szimultán, egymás mellett ugyanazon alapanyagokból és ugyanazon eszközök segítségével készítenénk azt hiszem akkor is igaz lenne ez.
Szóval miért van, hogy az anyukák vagy a nagyik főztje mindig egy fokkal jobban ízlik?

2011. január 8., szombat
Lencse-minestrone
Karácsonyra kaptam pár szakácskönyvet, ebből az egyik egy régóta vágyott kedvenc - Dolce Vita Magyarországon. Mondanom sem kell, hogy megörültem amikor a két ünnep között a kb. kétszázadig átlapozás és tanulmányozás alkalmával elhatároztam, hogy az újévi lencselevest a benne található recept alapján fogom elkészíteni.
Egyik régi nagy kedvencem az olasz konyha és mikor a tésztákon és pizzákon túl felfedeztem a minestrone levest, már akkor tudtam, hogy ezt soha nem fogom tudni megunni. Éppen ezért tetszett meg ez a recept is a könyvben, mert pont olyan mint egy jó kis minestrone leves csak éppen lencsével.
Az eredeti receptet én egy kicsit átalakítottam, hogy passzoljon az otthon fellelt alapanyagokhoz. Az eredmény káprázatos volt, mindenki szerette aki kapott belőle. És lévén újévi lencseleves, pár embert gazdagítottam vele!!!
Hozzávalók
20 dkg száraz lencse
1 közepes méretű zellergumó fele
1 közepes méretű karalábé negyede
4 kisebb sárgarépa
1 fehérrépa
40 dkg paradicsom
1 fej vöröshagyma
2 kis gerezd fokhagyma
5 dl húsleves
szárított, morzsolt kakukkfű
só
bors
olívaolaj
A lencsét 2 órára beáztattam. A sárgarépát, fehérrépát, a zellert, a karalábét és a hagymát is nagyon apró kockákra vágtam. A hagymát megpirítottam némi olívaolajon. A felkockázott zöldségeket a hagymán megdinszteltem. A paradicsomot kivettem a mélyhűtőből és meleg vízben lehúztam a héját. (Bevallom nem nagyon szoktam ezzel bajlódni, egyrészt mert nagyon macerásnak gondoltam, másrészt mert én szeretem a paradicsom héját vagyis nem zavar az ételben. Most mégis azt gondoltam, hogy egy levesben azért nem való, hogy felkunkorodott paradicsom héjak lebegjenek a felszínén. Meglepően könnyű volt maga a művelet, azaz a fagyos paradicsom meleg víz hatására ledobja magáról a kabátot.) Mivel koktélparadicsomok voltak így az aprítással nem törődtem. A zöldségekre nyomtam a két fej fokhagymát és aztán a paradicsomokat is hozzáadtam. Megsóztam, finoman megborsoztam és szórtam rá némi kakukkfüvet is. A levest felöntöttem 5 dl húslevessel és hozzáadtam a lecsöpögtetett lencsét. A levest fedő alatt addig főztem amíg a lencse megpuhult. Amit nem győztem folyamatos kóstolással ellenőrizni, mert isteni illat volt. Tálaláskor pár csepp balzsamecettel ízesítettem és a tetejét reszelt parmezánnal szórtam meg.
Mivel nagyon nagy sikere volt és még lencsém is maradt, nem csak egy év múlva készítem legközelebb!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)