A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zöldség és saláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zöldség és saláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 20., szerda

Sült füstölt mozzarellás paradicsomos cukkini

 Hétfőn mikor hazaértem a munkából, már alig vártam, hogy indulhassak futni. Mielőtt elindultam, még gyorsan összedobtam egy remek kis vacsorát. Betettem a sütőbe sülni és nyúlcipőt futócipőt húztam.
És ami ezután következett az nagyon feldobott! Először is közel 4 km-t futottam és az első 2 km-t minden erőlködés és halál közeli élmény nélkül egyben, azaz séta nélkül tettem meg. Aztán az első kör sikerein felbuzdulva nekivágtam még egynek. Nem akartam széthajtani magam, így ebben a körben már némi sétát engedélyeztem magamnak. Eléggé feldobva értem haza a futásból és belépve remek illatok fogadtak.  És ebben a vacsorában az a jó, hogy olyan gyorsan meg lehet enni, mint amilyen gyorsan elkészült! :)



Hozzávalók

1 cukkini
3-4 paradicsom
15 dkg füstölt mozzarella sajt
1 dl húsleves (én ezt vízből és házias levesalapból állítottam elő)
só
bors
fűszerek

A cukkinit és a paradicsomot vékonyabb karikákra vágtam és a füstölt mozzarellát is felszeleteltem. A sütőtálba rétegezve beleraktam a cukkini karikákat és a paradicsom karikákat illetve a sajtot. Amikor minden zöldség elfogyott, akkor a tetejét lefújtam egy kis olajjal és sóztam, borsoztam. Még hintettem rá némi zöldségek grillezéséhez használatos fűszerkeveréket és fokhagymasót is. Egy dologra kell nagyon figyelni, hogy a sajt sós lehet, így óvatosan kell sózni. legközelebb erre én is jobban figyelek, mert most egy nagyon picit sós lett. Ezután meglocsoltam a forró vízből és egy kevés házias levesealapból készült lével. Alufóliával letakartam és 30 percre 180 fokos sütőbe tettem sülni. A 30 perc elteltével levettem a fóliát és még 10 percig sütöttem a finom, illatozó zöldségeket. Nagyon finom lett, el is fogyott vacsorára, pedig azt gondoltam még másnap ebédre is tudok magamnak félretenni belőle.

2011. április 11., hétfő

Brokkolikrémleves

A hétvégén ismét próbáltunk egészséges és könnyű ételekkel jóllakni. Már csak azért is, mert belekezdtem egy programba. Ez tulajdonképpen egy verseny, aminek az lenne a lényege, hogy egészséges életmóddal ki fogy többet. :) Pénteken kezdtünk, akkor volt a mérlegelés. Szombaton úgy alakult, hogy nem tudtam főzni, de a vasárnapi úszás után olyan leves készült, amit még nem készítettem korábban.


Hozzávalók

1 fej brokkoli
4 kisebb burgonya
1 db húsleves kocka
2 dl tejszín
bors

A brokkolit rózsáira szedtem és megmostam. Meghámoztam és felkockáztam a krumplit is, majd a brokkolit és a krumplit felengedtem annyi vízzel, amennyi ellepi és feltettem főni. Amikor felforrt hozzátettem a leveskockát, megborsoztam és egy kicsit meg is sóztam. A kuktám itt állt be segíteni és botmixerrel pürésítette a krumplit és a brokkolit, majd hozzáadta a tejszínt és a kész levest összeforralta. Megkóstoltuk és kissé még utána fűszereztünk. Nagyon finom lett!

 A levest egy finom saláta és egy kevésbé finom mirelit csevapcsicsa követte. Saláta még lesz, de szerencsére a csevap elfogyott, mert azt nem ajánlom. Bár lehet, hogy csak az volt a baja, hogy túl sokáig várt a fagyasztóban...

2011. április 10., vasárnap

Csirkés cézár saláta

Nagyon jó hangulatú baráti kártyázásra készült és a kedves vendégünk külön kérésére íme a "titkos" recept a finomsághoz! Nálunk gyakran készül, mert nagy kedvenc! Jó étvágyat hozzá!
 
Hozzávalók
 
1 jégsaláta
2 csomag lila újhagyma
1 kígyóuborka
15 db koktélparadicsom
2 db csirkemell
pirítós vagy pirított kenyérkockák (bakonyi barna kenyérből készült ezúttal)
reszelt parmezán

(az öntethez)
2 dl főzőtejszín
3 tk mustár
2 gerezd fokhagyma
kevés olivaolaj
petrezselyem
oregánó
bors
só

A jégsalátát félbevágtam és felszeleteltem és egy tálban szórtam. Az újhagymát felkarikáztam és a jégsaláta tetejére szórtam, majd a felkockázott uborkát és a négybe vágott koktélparadicsomot is ráhalmoztam.
Az öntethez a főzőtejszínt egy kisebb tálban összekevertem a mustárral, majd adtam hozzá sót, őröltem rá friss borsot illetve a petrezselymet és az oregánót és a zúzott fokhagymát is hozzákevertem. Ha az öntetet kevésnek tűnt, ezért adtam hozzá egy kevés majonézt és tejet is. A kész öntetet a salátára kanalaztam majd kissé összeforgattam a salátával. A csirkemell filét felkockáztam, megszórtam fűszersóval, borssal és vaj és olivaolaj keverékén megpirítottam. Miután elkészült a salátához adtam a frissen sült húskockákat is. Az egyik adagot meghintettem pirított kenyérkockákkal, a másikat pedig háromszög alakú pirítósokkal díszítve tálaltam. Tálalás előtt vagy a tányéron még meg szoktuk szórni némi reszelt parmezánnal is. Szerintem megunhatatlanul finom!

2011. április 9., szombat

Futás és futó vacsi

A futó projektem első hete sikerrel zárult. Háromszor is sikerült futnom a héten. Bevallom azt hittem rosszabbul fogom bírni és nehezebb is lesz rávenni magamat arra, hogy elinduljak. De valahogy mégsem. :) Hétfőn kinéztem az ablakon, és láttam, hogy nem esik az eső, bár sötét felhők és erősebb szél is volt este. És ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve pikk-pakk át öltöztem, futócipőt húztam és elindultam futni. Mivel esőre állt nem volt időm vacakolni, lebeszélni magam és még igyekeznem is kellett nehogy elázzak (elázzon az új futócipőm). És a Városligetben egy bő fél órát futottam. Jó érzés volt, csak begörcsölt a talpam utána. :( Szerdán is könnyen indultam el és ezúttal a Stadion kertben található pályára mentem futni. Na jó ez talán nagyképű tőlem, hogy futni hiszen közel ugyanannyit sétálok, mint amennyit futok. Azaz 1 teljes kört futottam és utána ugyanennyit sétáltam és ezt ismételtem meg ötször. A cipőm átesett a tűzkeresztségen, ugyanis poros, koszos lett, amit már csak itthon vettem észre, mert a sötétben nem tűnt fel. Így az örömömbe némi bánat is vegyült. Tudom, hogy hülyeség és egy cipő nem marad örökké olyan tiszta, mint amikor volt, amikor először kivettem a dobozából, pláne ha használom. Mégis kicsit szomorú voltam. Azonban így talán már nem tűnök kezdőnek. Persze csak ránézésre, mert ha valaki huzamosabb ideig nézi hogy milyen lassan futok és mennyit sétálok már le is buktam. Ez van, így kezdte mindenki, és majd én is belejövök miközben nem utálom meg a futást (ennél jobban :)) és talán egészségesebb is. Aztán ma is felkaptam a szerelést és futottam egy kisebb Liget kört. Jó érzés ebben a hűvösebb, szelesebb időben futni, mert hűt és nem izzadok meg annyira. Izzadni ugyanis kifejezetten utálok. Futás után könnyű vacsit is ettem.

Hozzávalók

2 szelet korpás abonett
1 db medvesajt
4 szelet csípős paprikás pulykasonka
1 kis tál saláta (jégsaláta, retek, paprika, újhagyma, fehér balzsamecet, olivaolaj és fűszersó)



Azt hiszem kezdem megszeretni a futást!

2011. január 4., kedd

Könnyű nyárias vacsora egy hideg téli estén

Ahogy ígértem, jön egy nyáridéző vacsora. Egy téli hideg reggelen, mikor útban vagyunk a munka helyünkre kétségtelenül az egyik legjobb amit tehetünk (ha már sajnos vissza nem fordulhatunk, hogy mégis haza menjünk inkább), hogy a nyárra gondolunk. És mivel a nyár és a napsütés mindig mosolyt csal az arcomra és nem akartam még elengedni ezt az érzést, mert akkor menthetetlenül elmerülök a hideg nyirkosságban, így kitaláltam hogy este valami finom, könnyű és nyárias vacsit készítek. Ez lett a végeredmény!



Hozzávalók
1 ek olivaolaj
1 cukkini
3 paradicsom
1 gerezd fokhagyma
2 tojás
só, bors és bazsalikom (nekem csak szárított és morzsolt volt éppen otthon)

A cukkinit apró kockákra vágtam és közben egy teflon serpenyőben felforrósítottam az olivaolajat. A cukkinit beleszórtam a serpenyőbe és folyamatosan kevergetve pirítottam és pároltam amíg el nem kezdett megpuhulni.
Ekkor hozzáadtam a felkockázott a paradicsomot is. A legjobb lenne a félbevágott koktélparadicsom, de én abból sajnos nem kaptam szépet. A cukkinire és a paradicsomra rányomtam egy fokhagymát és megszórtam sóval, borssal és némi szárított morzsolt bazsalikommal is és pár percig még tovább pároltam. (Ha van friss bazsalikom levél otthon, akkor inkább azt adjunk hozzá a végén, bár így szárított morzsolt bazsalikommal is nagyon finom volt.) 

Ezután a cukkinis paradicsomot a serpenyő közepéről kihúztam a szélére és középre ütöttem 2 tojást.  A tojásokat fedő alatt készre sütöttem, ami azt jelenteti nálunk, hogy a sárgája még folyik de más már nem. De ezt mindenki máshogy szereti tapasztalatom szerint.
Pirítóssal ettük és mondhatom nagyon finom volt és tényleg a nyár emlékét idézte fel. Azon kívül remekül feldobta a cukkini és a paradicsom a tükörtojást.
Már látom is magam előtt a képet, ahogy egy nyári hétvégén a teraszon ülve napsütésben fogyasztom ezt a reggelit!
Related Posts with Thumbnails