A menü második fogása tehát pizzagolyó lett. Egyrészt mert ez talán könnyebben ehető, ha már helyhiánnyal küzdünk. Másrészt mert a pizzát mindenki (szerintem legalábbis) szereti.
Már régebb óta szerettem volna kipróbálni ezt a receptet és ez volt a tökéletes alkalom. Korábban ettem már pizzagolyót egy plázában és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy én otthon is készítsek ilyet. Többek között azért is, mert a plázában készített verziónak nem annyira jött be a tölteléke. És ha én készítem házilag, akkor aztán az kerül bele, amit szeretek és finom. Ezért került bele valamelyik az alábbiak közül: sonka, ananász, kukorica, olivabogyó, gomba és mellé vagy sima vagy füstölt mozzarella sajt.
Kínáltam mellé paradicsomos és tejfölös mártogatós szószt.
Olyan gyorsan fogyott, hogy fényképezni sem volt időm.
De nagyon jó képek láthatóak itt, ahonnan a recept való.
Az enyém is hasonlóan nézett ki, annyi különbséggel talán, hogy a sokféle tölteléknek megfelelően igyekeztem a pizzagolyó tetején jelölni, hogy belül mivel találkozhatunk majd, így volt aminek kukorica, oliva, vagy éppen fűszerezés volt a tetején. Bár azt is mondták a vendégek, hogy olyan lehet ez mint a szerencse süti: kiderül, hogy mi van benne, amikor félbetöröd.
A recepten én nagyon kicsit változtattam, az alábbiak szerint készítettem el:
Hozzávalók (a tésztához)
20 dkg durum liszt
20 dkg sima finom liszt (BL 55)
2 dkg szárazélesztő (a zacskóban 2,5 dekányi adag van, úgyhogy csak úgy saccra dolgoztam)
2,5 dl langyos víz
1 tk cukor
1 ek olívaolaj
1 tk só
(a töltelékhez)
mini mozzarella és füstölt mozzarella kockák (48 db, mivel én dupla adag tésztát készítettem)
kukorica
ananász kockák
feldarabolt olivabogyó
sonka
párolt gomba - egy kis bacon szalonnát pirítottam és ezen pároltam meg 25 dkg gombát, amiből maradt bőven
A liszteket összekevertem a sóval és egy mély tálba tetettem. A lisztes keverék közepébe kialakítottam egy mélyedést és ide szórtam a cukrot, rászórtam a szárazélesztőt és felöntöttem a langyos vízzel. Az élesztőt kb. 10-15 percig hagytam felfutni. Amikor az élesztő szépen felfutott, akkor beleöntöttem az olajat is a keverékbe és a robotgép dagasztó karjaival összeállítottam a tésztát. A végén kézzel átgyúrtam és egy kis cipó formát alakítottam ki. A cipót beliszteztem és a dagasztótálba tettem. Letakartam konyharuhával és 1 órára a 40 fokra előmelegített sütőbe tettem kelni. Gyönyörű szépen megkel a tészta, nekem ugyan egy kicsit ragadt ezért a folyamatos lisztezésre figyelnem kellett. Átgyúrtam és egy cipót formáztam. Azt négy részre osztottam amit hurkává gyúrtam és a hurkákat hat egyenlő méretű darabra vágtam fel. A kis tésztadarabokat mini pizza méretűre nyújtottam a kezemmel és a közepére helyeztem a tölteléket (1 tk párolt gomba vagy kukorica vagy 1 szelet sonka és 1 kocka ananász és 1 mini mozzarella golyó - bátran lehet kombinálni). A széleit összecsíptem és golyót formáztam, már amennyire sikerült. A kis golyókat olajjal kikent sütőlapra helyeztem. A golyók tetejét szintén lekentem egy kis olajjal és 180-200 fokos sütőben 20 perc alatt szép aranybarnára sütöttem őket.
Hozzávalók (paradicsomos mártogatóshoz)
1 fél fejnyi apróra vágott vöröshagyma
1 kis üveg sűrített paradicsom
olivaolaj
0,5 dl víz
4 tk cukor
1 gerezd fokhagyma
pizza fűszerkeverék
oregánó
A vöröshagymát az olajban megpirítottam, majd hozzáöntöttem a sűrített paradicsomot. Megsóztam, megborsoztam és belenyomtam 1 gerezd fokhagymát is.Hozzáöntöttem egy kevés vizet, majd megcukroztam. Cukrozás után hozzáadtam a fűszereket. A vízet és a fűszereket addig adagoltam míg a kívánt ízt és állagot el nem érte. Szerintem akkor jó, ha a paradicsom mellett érezzük a fűszeres, enyhén fokhagymás ízt és éppen csak folyik.
Hozzávalók (tejfölös mártogatóshoz)
1 nagy doboz tejföl (20%)
1 gerezd fokhagyma
9 fűszersó
kevés mustár
A tejfölt összekevertem az áttört fokhagymával és a fűszerekkel. Egy kevés mustárt is keverhetünk hozzá illetve ha nagyon sűrű lenne a tejföl, akkor egy pici tejet is adhatunk hozzá.
Igazi party falatok lettek! Némelyikből kifolyt a sajt, de golyó széléhez tapadt és szépen megpirult. Ez volt aztán a különleges csemeg. Nagyon jól sikerültek a pizzagolyók, az utolsó darabig elfogyott mind, pedig én 2 adagot csináltam! :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Olasz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Olasz. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. március 2., szerda
2011. március 1., kedd
Minestrone
A hétvégén ismételten nálunk került megrendezésre a társasjáték party, ezért egy kellemes ebéddel vártuk a többieket. A menü kitalálása nem is okozott volna különösebb fejtörést, ha egy nehezítő tényezővel nem kellett volna számolni. Mi is volt ez a tényező, erre az este folyamán elhangzó kérdés adja meg a választ.
Nagyon jól érzetük magunkat, játszottunk egy party Carcassone-t majd még a Wii is előkerült, amikor elhangzott a fő kérdés: "Mi nincs ebben a lakásban?" Amire én csípőből rávágtam, hogy: hely.
Ugyanis komoly nehézséget okozott logisztikailag, hogy heten (igen, mint a gonoszok - pedig nem is vagyunk azok :)) leüljünk ebédelni egy asztalhoz. Nem volt ugyan tökéletes a kivitelezés, de sikerült megoldani és senki nem is halt éhen. Szóval a menüválasztásnál igen fontos szempont volt, hogy olyan finom ebédet készítsünk, amit nem csak hagyományos ebédelős körülmények között (értsd: nem asztal mellett ülve, és nem csak késsel és villával) lehet elfogyasztani.
Mivel hideg volt és egy hete vágytunk egy jó minestrone levesre, így nem is volt kérdés, hogy ez készül majd. A második fogás tekintettel a logisztikára pizzagolyó lett.
Na de haladjuk szépen sorjában és kezdjük a levessel.
Hozzávalók
1 nagy fej hagyma
3 sárgarépa
1 fehérrépa
1 kisebb zellergumó fele
1 kisebb gumó karalábé fele
2 kis cukkini
1 paradicsom konzerv
3 gerezd fokhagyma
1 konzerv vörös vese bab
olivaolaj
oregánó
bazsalikom
balzsamecet
parmezán
só
bors
levestészta
A kockára vágott hagymát olivaolajon megpirítom. A fehérrépát, a zeller és a karalábét valamint a cukkinit felkockázom, a sárgarépát felkarikázom és a hagymán megpárolom. Mikor megpárolódtak a zöldségek, akkor sózom és borsozom majd hozzáadom a paradicsomot és rátöröm a fokhagymát, végül felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Összeforralom és mivel télen nem tobzódom friss fűszernövényekben, így szárított morzsolt oregánóval és bazsalikommal fűszereztem. Kóstoláskor nem éreztem elég sósnak, de nem szerettem volna már több sót szórni bele, ezért hozzátettem egy házias levesalapot és egy kis csokor petrezselymet is. Ezután főztem kb. fél óráig a levest és amikor már teljesen megpuhultak a zöldségek, akkor hozzáadtam a babot és némi levestésztát. Megfőztem a tésztát, közben ügyeltem arra, hogy folyamatosan pótoljam az elfőtt víz mennyiségét. Szerintem akkor jó a minestrone, ha jó tartalmas és sűrű, de azért némi lé szükséges, hiszen végülis leves. Végül adtam hozzá némi reszelt parmezán és egy kevés balzsamecetet is, hogy az ízek összeérjenek.
Tálaláskor a tetején meghintettem parmezánnal és pár csepp balzsamecetet is csepegtettem bele.
Igazán finom leves lett és nagyon jól esett a hidegben.
És a helyhiány sem vont le az élvezeti értékből!

2011. február 10., csütörtök
Sajtos tejfölös tészta olaszosan
Új kedvencem a sajtos tejfölös tészta.
Ez azért nagy szó, mert volt bizony olyan szakasza az életemnek, amikor egyáltalán nem értettem hova és miért a nagy rajongás a sajtos tészta körül. Egy egyszerű, szinte semmitmondó kis ételnek tartottam. Majd eltelt jópár év és én is kedvet kaptam hozzá néha. Megkóstoltam a magyar klasszikust: széles metélttel, (vizezett - hoppá elnézést, de ez az igazság!) tejföllel és reszelt trapistával. Nem mondom, hogy az igazi és minden nap tudnám enni, de megkedveltem annyira, hogy néha kedvet kaptam hozzá. Aztán felfedeztem a saját változatomat és minden a helyére került. Azóta szinte nem telik el hét úgy, hogy valamelyik este ne jutna eszembe, hogy össze kéne dobni egyet és másnap a munkahelyemen milyen jóízűen majszolnám ebédre!
Az én változatom egy híd, átmenet a spaghetti aglio e olio és a klasszikus magyar sajtos tészta között.
A hiteles története pedig úgy hangzik, hogy anyukámnál ebédeltem és éppen valami miatt rohanásban voltunk. Én rettenetesen éhes voltam. És akkor anyu megkérdezte, hogy nem kérek-e egy kis sajtos tésztát.
És én bizony kértem. És mondhatom isteni volt. A kész spagetti tésztát kicsit átpirította egy forró serpenyőben egy kis olivaolajon, és szórt rá némi zöldfűszert (ami otthon volt éppen) és fokhagymát. A fokhagymás, zöldfűszeres spagettit pedig sok-sok tejföllel és reszelt sajttal ettük.
Nagyon finom. Én annyit bolondítottam rajta, hogy a spagetti tésztát fokhagymás fűszervajon átpirítom a serpenyőben. Tálaláskor pedig a tejföl mellé többféle reszelt sajtot (füstölt sajt és trappista sajt, parmezán és trappista - ami éppen otthon van) teszek rá.
Hozzávalók
spagetti tészta
fokhagymás fűszervaj vagy jó minőségű olivaolaj, fűszerek és zúzott fokhagyma
tejföl (én általában sűrűbbet szoktam használni)
sajt - ez ízlés szerint lehet füstölt sajt, trappista sajt reszelve és vagy parmezán

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)