Minestrone

A hétvégén ismételten nálunk került megrendezésre a társasjáték party, ezért egy kellemes ebéddel vártuk a többieket. A menü kitalálása nem is okozott volna különösebb fejtörést, ha egy nehezítő tényezővel nem kellett volna számolni.  Mi is volt ez a tényező, erre az este folyamán elhangzó kérdés adja meg a választ.
Nagyon jól érzetük magunkat, játszottunk egy party Carcassone-t majd még a Wii is előkerült, amikor elhangzott a fő kérdés: "Mi nincs ebben a lakásban?" Amire én csípőből rávágtam, hogy: hely.
Ugyanis komoly nehézséget okozott logisztikailag, hogy heten (igen, mint a gonoszok - pedig nem is vagyunk azok :)) leüljünk ebédelni egy asztalhoz. Nem volt ugyan tökéletes a kivitelezés, de sikerült megoldani és senki nem  is halt éhen. Szóval a menüválasztásnál igen fontos szempont volt, hogy olyan finom ebédet készítsünk, amit nem csak hagyományos ebédelős körülmények között (értsd: nem asztal mellett ülve,  és nem csak késsel és villával) lehet elfogyasztani.
Mivel hideg volt és egy hete vágytunk egy jó minestrone levesre, így nem is volt kérdés, hogy ez készül majd. A második fogás tekintettel a logisztikára pizzagolyó lett.
Na de haladjuk szépen sorjában és kezdjük a levessel.

Hozzávalók

1 nagy fej hagyma
3 sárgarépa
1 fehérrépa
1 kisebb zellergumó fele
1 kisebb gumó karalábé fele
2 kis cukkini
1 paradicsom konzerv
3 gerezd fokhagyma
1 konzerv vörös vese bab
olivaolaj
oregánó
bazsalikom
balzsamecet
parmezán
só
bors
levestészta

A kockára vágott hagymát olivaolajon megpirítom. A fehérrépát, a zeller és a karalábét valamint a cukkinit felkockázom, a sárgarépát felkarikázom és a hagymán megpárolom. Mikor megpárolódtak a zöldségek, akkor sózom és borsozom majd hozzáadom a paradicsomot és rátöröm a fokhagymát, végül felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Összeforralom és  mivel télen nem tobzódom friss fűszernövényekben, így szárított morzsolt oregánóval és bazsalikommal fűszereztem. Kóstoláskor nem éreztem elég sósnak, de nem szerettem volna már több sót szórni bele, ezért hozzátettem egy házias levesalapot és egy kis csokor petrezselymet is. Ezután főztem kb. fél óráig a levest és amikor már teljesen megpuhultak a zöldségek, akkor hozzáadtam a babot és némi levestésztát. Megfőztem a tésztát, közben ügyeltem arra, hogy folyamatosan pótoljam az elfőtt víz mennyiségét. Szerintem akkor jó a minestrone, ha jó tartalmas és sűrű, de azért némi lé szükséges, hiszen végülis leves. Végül adtam hozzá némi reszelt parmezán és egy kevés balzsamecetet is, hogy az ízek összeérjenek.
Tálaláskor a tetején meghintettem parmezánnal és pár csepp balzsamecetet is csepegtettem bele.
Igazán finom leves lett és nagyon jól esett a hidegben.
És a helyhiány sem vont le az élvezeti értékből!

Újabb gasztrobarátság - Oreo

Már korábban megfejtettem a "Panna cotta rejtélyt", azaz hogy miért lelkesednek annyira egy rezgő fehér puding szerűségért. Abból barátság lett.
Most egy újabb gasztro-rejtély felderítésére mentem rá. Ez az Oreo keksz. Több blogot olvasok és egyértelműen látszik, hogy ez a keksz is igen népszerű. Bevallom én még korábban nem is hallottam róla, és először azt sem tudtam mi az az Oreo. Kicsit ufóra emlékeztető neve és elsőre bizarr kinézete van. Honnan ez a név? Mondjuk nem hiszem, hogy a Pilóta keksz nevén gondolkodtam volna ennyit korábban. Mert azt olvastam, hogy az Oreo olyan az amerikaiaknak, mint nekünk magyaroknak a Pilóta keksz. És az ugye nem vitás, hogy jó hazafi révén az utóbbiért lelkesedem, de nagyon. Így amikor a síelésről tartottunk haza és betértünk pár itthon nem kapható dologért (főleg édességért) egy helyi Billába és megpillantottam egy doboz Oreo kekszet, akkor azonnali hatállyal a kosárban landolt. Ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy a végére járjak ennek az Oreo mániának illetve hogy saját magam is teszteljem ezt a kekszet.
Aztán bekerült a szekrénybe és ott várta míg kiheverem a tüszős mandula gyulladásomat. A betegség jelentősen visszavetette a gasztronómia iránti lelkesedésemet, nem nagyon ettem és nem is nagyon vágytam ízekre. De meggyógyultam és a szombat délutáni kávém mellé megkívántam egy kis kekszet. Gondoltam ideális alkalom, hogy én és Oreo keksz megismerkedjünk egymással.

Kibontottam a csomagolást és előbukkantak a kekszek. Első ránézésre kisebb mint egy Pilóta keksz. És meglehetősen fura volt a majdnem fekete kekszlapok látványa. De ízre, isteni. Nagyon finom. Azóta azt is tudom, hogy állítólag a holland kakaó miatt van, hogy majdnem feketék a kekszlapok. A vaníliás krém is szuper. Bevallom nem úgy ettem, ahogy a Pilótát szokás. Nem támad rá ellenállhatatlan vágyam, hogy szétválasztva a kekszlapokat a krémet támadjam meg. Ennek talán az lehet az oka, hogy  nem olyan nagylelkűen van benne a krém adagolva, mint a Pilótában. Mondhatnám spóroltak vele.... De így is összhangban van a keksz számomra! A kakaós kekszlapok roppanósak és remekül és kellő mértéken egészíti ki a vaníliás krém az ízélményt!

Legújabb kedvencem tehát az Oreo. Kedvelném annyira, mint a Pilóta kekszet, de ez utóbbi javára írható, hogy kapható itthon, míg sajnos az Oreo is egy lett a csak külföldön kapható kedvencek sorában.

Aki kedveli a Pilóta kekszet, az kóstolja meg! Én pedig ki fogom próbálni a házilag elkészíthető verziót is hamarosan!

VKF. 40. forduló - Fánk alá Gőzgombóc (Szilvalekváros fánk vaníliaöntettel)

Már egy ideje készülök arra, hogy benevezzek egy VKF-re én is. Aztán megláttam a kiírást, ami egyben maga volt a kihívás. Fánk (és ha ez nem lenne elég nehéz elsőre) hozzá illő öntet. A fánkot szeretem, de régebben ez is egy volt azok közül, amit nem készítettem otthon. Nálunk ugyanis kicsit nehézkes az olajban sütés, azaz igyekszem kerülni, mert a szagelszívó csak szénszűrőkkel van ellátva. Nem biztos, hogy annyira jó lenne, ha az amerikai (bár ha jól tudom a pontos megnevezés francia) konyha miatt az egész lakás beolajozódna. Így én sütőben sütött fánkot készítettem. A recepthez az ihletet az osztrák gőzgombóc adta - így az én fánkom is szilvalekvárral lett töltve és mellé vanília öntet is járt.

Hozzávalók

40 dkg liszt
2,5 ek cukor
0,5 ek vaníliás cukor
5 dkg vaj
2 csomag szárazélesztő
1,5 dl langyos tej
2 tojás

A lisztet, a szárazélesztőt, valamint a cukrot és a vaníliás cukrot összekevertem és hozzámorzsoltam a vajat. A közepén kialakítottam egy mélyedést és ide öntöttem bele a tejet és a két tojást. Robotgép dagasztókarjával összeállítottam a tésztát, majd még kézzel is gyúrtam rajta egy kicsit. Nagyon hamar és nagyon szépen összeáll a tészta. Bevallom nem is gondoltam volna, sőt eddig mindig féltem a dagasztókart kipróbálni. De ezután előszeretettel fogom használni és remélem soha nem fog a karokon felmászni a tészta, mert mindig ez volt a rémképzetem. A kész tésztát kicsit megszórtam liszttel és letakartam egy konyharuhával. A sütőt már korábban előmelegítettem kb. 40 fokra és aztán hagytam egy kicsit kihűlni. A langyos sütőben 1 óráig kelesztettem a tésztát. A megkelt tésztát kivettem az edényből. Még szerencse, hogy korábban már kipróbáltam ezt a receptet, így már nem ijedtem meg, amikor a tészta szinte az eredeti méreteihez tért vissza, miután hozzáértem. Kézzel átgyúrtam, majd négy részre osztottam a tésztát. Azokból rudakat sodortam és felvágtam őket egy fánknyi méretre. A tésztadarabokat kézzel széthúztam kör alakúra, a közepére pedig szilvalekvárt helyeztem. A tészta széleit összecsípve kis gömböcöket formáztam. A kész fánkokat sütőpapírral bélelt tepsire raktam, majd egy újabb fél órát kelesztettem. Végül 190 fokos sütőben 10 perc alatt megsütöttem őket. A fánkokat vanília öntettel kínáltam.

Hozzávalók

6 dl tej
3 tojás
10 dkg cukor
1 ek liszt
1ek vaníliás cukor

A cukrot és a lisztet összekeverem, majd hozzáadom a tojásokat és habverővel kikeverem. Lassan hozzákeverem a tejet és az edényt forró víz fölé teszem és folyamatosan kevergetve besűrítem.

Sajtos tejfölös tészta olaszosan

Új kedvencem a sajtos tejfölös tészta.
Ez azért nagy szó, mert volt bizony olyan szakasza az életemnek, amikor egyáltalán nem értettem hova és miért a nagy rajongás a sajtos tészta körül. Egy egyszerű, szinte semmitmondó kis ételnek tartottam. Majd eltelt jópár év és én is kedvet kaptam hozzá néha. Megkóstoltam a magyar klasszikust: széles metélttel, (vizezett - hoppá elnézést, de ez az igazság!) tejföllel és reszelt trapistával. Nem mondom, hogy az igazi és minden nap tudnám enni, de megkedveltem annyira, hogy néha kedvet kaptam hozzá. Aztán felfedeztem a saját változatomat és minden a helyére került. Azóta szinte nem telik el hét úgy, hogy valamelyik este ne jutna eszembe, hogy össze kéne dobni egyet és másnap a munkahelyemen milyen jóízűen majszolnám ebédre!
Az én változatom egy híd, átmenet a spaghetti aglio e olio és a klasszikus magyar sajtos tészta között.
A hiteles története pedig úgy hangzik, hogy anyukámnál ebédeltem és éppen valami miatt rohanásban voltunk. Én rettenetesen éhes voltam. És akkor anyu megkérdezte, hogy nem kérek-e egy kis sajtos tésztát.
És én bizony kértem. És mondhatom isteni volt. A kész spagetti tésztát kicsit átpirította egy forró serpenyőben egy kis olivaolajon, és szórt rá némi zöldfűszert (ami otthon volt éppen) és fokhagymát. A fokhagymás, zöldfűszeres spagettit pedig sok-sok tejföllel és reszelt sajttal ettük.
Nagyon finom. Én annyit bolondítottam rajta, hogy a spagetti tésztát fokhagymás fűszervajon átpirítom a serpenyőben. Tálaláskor pedig a tejföl mellé többféle reszelt sajtot (füstölt sajt és trappista sajt, parmezán és trappista - ami éppen otthon van) teszek rá.

Hozzávalók

spagetti tészta
fokhagymás fűszervaj vagy jó minőségű olivaolaj, fűszerek és zúzott fokhagyma
tejföl (én általában sűrűbbet szoktam használni)
sajt - ez ízlés szerint lehet füstölt sajt, trappista sajt reszelve és vagy parmezán

Germknödel és egyéb osztrák finomságok

A múlt héten síelni voltunk. Egyszerűen csodálatos idő, mit csodálatos, ugyan már hiszen TÖKÉLETES volt. A nap egész héten sütött, ugyanakkor hideg is volt, így nem olvadt a hó vagyis nem volt latyak.
Csakis tökéletesen fehér és hófödte hegyek és sípályák, napsütés.
Egész héten síeltünk, a 7 napból 6-ot. Na persze azért kényelmes tempót diktáltunk vagyis nem felvonó nyitástól felvonó zárásig tartott a nap. És volt rengeteg hüttézés is. Ezt nem lehet kihagyni, mert itt szerintem az osztrák konyha különleges remekműveit lehet megkóstolni.
(A Germknödli-nek még azok sem tudnak ellenállni akik amúgy nem tartják túl sokra az osztrák gasztronómiát.)
Lehet kritizálni az osztrák konyhát, de én kifejezettem kedvelem és a múlt héten is sajnos rengeteget ettem a Käsekreimler nevezetű  ételből (nehéz lenne ezt pontosan elmondani magyarul, talán nevezzük sajtos virslinek/kolbásznak) sültkrumplival és az abszolút favoritommal, a párolt savanyúkáposztával. Most is beindul a pavlovi reflexem, ha csak rágondolok. A másik kedvencem a Fritattensuppe (erőleves palacsintával) most ugyan kimaradt, mert az első nap tanulságai után próbáltam nem túl sokat enni.

Azonban a Germknödli nem maradhatott el. Ez szilvalekvárral töltött gőzgombóc szigorúan vaníliaöntettel és mákkal megszórva.

kép (recept) innen 

Több oka is van, hogy ezt miért nem lehet kihagyni:

1. iszonyatosan finom

2. én nem szívesen állnék neki ezt otthon elkészíteni (talán majd ha egyszer nagyon felbátorodom)

3. olyan békebeli ízvilága van  - egyszerre idézi fel bennem a "nagymama sütije"  érzést és a békebeli monarchia korabeli időket (amit persze én csak filmekből, képes- és történelem könyvekből ismerhetek).

4. és mert egyszerűen mindekit levesz a lábáról ez az édesség.

Ugyanis régebben én sem kedveltem, sőt nem is volt kedvem megkóstolni sem. Ennek, így visszatekintve egy különösebb oka lehetett, az olvasztott vaj.

Ugyanis a szilvalekvárt szeretem, a tésztájával is megbarátkoztam már, mák na jó egy kevés jöhet. De ha olvasztott vajjal van meglocsolva és úgy van mákkal leszórva - na ez nem vonzó. Aztán összehoztak minket, mármint engem és a vaníliaöntetes gőzgombócot. És első kóstolásra minden eldőlt. És azóta is imádom, olyannyira, hogy pénteken egy búcsú Germknödlivel vettünk búcsút a síeléstől, a havas hegyvidéktől.

Panna cotta alá kapucíner

Ehhez a recepthez az egyik kedvencemből a kapucínerből merítettem ihletet.

Alapjában véve nem vagyok egy nagy kávé fogyasztó. Na jó, helyesebben talán nem vagyok rendszeres kávéfogyasztó. Egyrészt azért mert az igazi kávé nekem keserű, másrészt mert úgy érzem nálam nem működik az "ébresztő" hatás. És akkor meg ugye minek is innám... Azonban ha a kávé nem fekete és keserű, hanem tejes, tejszínes, csokis akkor jöhet. És a kávés csokikat is nagyon kedvelem. A kapucíner az egyik (retró) kedvencem. A panna cotta pedig tiszta tejszín, ami ugyebár a kapucínerben is van.  Innen jött az ötlet, hogy készítsek egy tejszínes és egy kávés panna cottát csokiöntettel.

Ez egy különleges desszert, mert egy szülinapra készült! Remélem, hogy az ünnepelt nagyon fog neki örülni és ezzel a a desszerttel valami kicsit talán én is tudok neki adni. Szóval: Nagyon Boldog Születésnapot!

És kívánom hogy még sok finom és inspiráló olasz dologgal ismerkedjek meg általa/vele!

A recept ugyanaz mint a főpróbaként készített Panna cottánál.

A hozzávalókat megfeleztem és az egyik részéből tejszínes a másik részéből kávés panna cottát főztem. A kávés felénél arányosan kevesebbet adtam hozzá a tejből, azaz 0,5 dl tej és 1 dl frissen főzött kávé került a 2 dl tejszínhez. Felfőztem és hozzáadtam 3,5 zselatinlapot a kávés tejszínhez. Időközönként megkavargattam és lehűtöttem, hogy a pohár aljára kerülhessen. Ezt aztán hagytam egy félórácskát tovább hűlni és amikor már elkezdett a összeállni, akkor a tetejére öntöttem a tejszínes részt. Ekkor betettem a hűtőszekrénybe egy egész éjszakára. Másnap meleg vízfürdőbe állítottam a poharat, hogy könnyebben ki tudjam borítani a tányérra a kávés-tejszínes emeletes desszertet. A tetejére készítettem étcsokoládéval és vajjal csokiöntetet. Ezt meg is lehetett volna bolondítani egy kevés kávéval, de ezt én most nem tettem, hanem a tetejére egy csokoládés kávés cukorkát tettem. Igazából csokoládéban mártott kávészemmel szeretem volna eredetileg díszíteni, de sajnos sehol nem kaptam.

Jó étvágyat az Ünnepeltnek!
Boldog Szülinapot Dolce vita!

Panna cotta

Bevallom őszintén nem nagyon értettem a nagy Panna cotta lázat, amit néhány blogon tapasztaltam. Talán ez arra vezethető vissza, hogy nem vagyok nagy puding illetve rezgő étel kedvelő. Ha már itt tartunk nálam a puding soha nem egy formában szépen kihűtött és kitálalt desszert, hanem inkább egy nagyon-nagyon sűrű forró csokira hasonlít, vagyis mikor már besűrűsödött akkor azon melegében el is fogyasztom. Azon kívül a panna cotta ízét el sem tudtam képzelni, olyan semmi extra, jellegtelen, semleges és édes íznek képzeltem.
Aztán mikor annyi helyen megjelent azt gondoltam ennyi ember egyszerre csak nem téved. Nekem is próbát kéne tennem. Ekkor már vonzott az elkészítése, de a zselatinlap használatától megijedtem. A zselatin használatát is egy mágikus és nehéz dolognak gondoltam.
Hát jelentem nem volt vészes így az első próbálkozás után. És az íze, hát az is remek volt. Nekem nagyon bejött. Persze van még mit csiszolni a panna cotta készítő tudományomon és be kell szereznem pár helyes kis formát is, mert biztosan fogok még próbálkozni vele.

Mielőtt belevágtam a sajátomba rengeteg receptet elolvastam. Amiben különböztek talán az a zselatin  mármint hogy lap vagy port használjuk, illetve ha lapot akkor mik legyenek az arányok.
Végül ezt a receptet választottam mentornak. Így elsőre nem is sokat változtattam rajta, de a sok utánaolvasás hatására zselatin ügyben már nem rettegtem és felvállaltam a kockázatot, hogy inkább kevesebbet teszek bele, mintsem hogy életem első nagy próbálkozása zselatin ízű legyen.

Hozzávalók

4 dl tejszín (30%)
2 dl tej (2,8% és UHT, mert általában ez van otthon)
5 dkg cukor
1 vaníliarúd
3,5 lap zselatin

Elővettem a rég óta féltve őrzött vaníliarudamat és félbevágtam, majd kikapargattam a belsejét. (Ezt a receptet már csak ezért is nevezhetjük úttörőnek, mert még soha nem használtam igazi vanília rudat. Legközelebb jobban is kell ügyelnem a kikapargatáskor, hogy a barna rostok ne menjenek a magokkal együtt!). A vaníliaszemek és a vaníliarudat is a tejbe raktam és elkezdtem felforralni a tejet folyamatos kevergetés mellett. Mikor már meleg volt a tej, akkor hozzáöntöttem a tejszínt is és felforraltam.
Amikor felforrt hozzáöntöttem a cukrot és megkevertem, majd kitettem hűlni. Hűlés közben is kevertem rajta párszor, majd mikor langyosra hűlt akkor hozzáraktam a zselatinlapokat. A lapokat én előtte egy kicsit beáztattam vízbe. Tényleg csak átforgattam benne mindkét oldalát, aztán már dobtam is őket a tejes tejszínbe. Még egy keveset hűtöttem miközben néha megkevertem, majd poharakba öntöttem. Egy éjszakára a hűtőbe tettem.
Tálalás előtt a poharakat meleg vízfürdőbe mártottam, hogy könnyedén kijöjjön a formából.

A panna cotta küldetés projekt ezzel még nem ért véget, de hatalmas lépést tettünk előre! Már megkedveltük egymást - tehát a java még hátra van!