Nincs itthon kenyér!? Sütök egyet

Bevallom nem vagyok (legalábbis nem voltam) az otthoni kenyérsütés elkötelezett híve.

Hogy mi ennek az oka? Régebben még jópár évvel ezelőtt volt nekünk is kenyérsütő gépünk. És Anyu és Apu lelkesen sütögettek is kenyereket. Ami nekem eleinte borzalmasan nem ízlett, mert gumis volt és tömör. Nem volt olyan lágy és levegős mint a bolti kenyér. És az én kis ízlésvilágom már erőteljesen hozzászokott a bolti kenyér ízéhez. Bevallom ahhoz, hogy el tudjam hagyni a fehér vagy félbarna kenyeret, ahhoz is rettenetesen hosszú évek kellettek. Régebben egy rozskenyérrel ki lehetett volna kergetni a világból, mert keserű és savanyú volt egyszerre és a liszt a tetején.... (Nem vagyok egy por halmazállapot kedvelő! Nekem a cukor is kristály és nem por!) Aztán ahogy teltek múltak az évek és ahogy magamtól elkezdtem arra törekedni, hogy egészségesebb dolgokat fogyasszak és egészségesebben éljek megkedveltem a rozskenyeret, a teljes kiőrlésű lisztből és magokkal készült kenyereket és fokozatosan szoktam le a fehér és félbarna kenyerekről. Mondhatom, hogy mostanra már egyrészt viszonylag kevés kenyeret fogyasztok és fehér vagy félbarna kenyeret alig. És amikor nagy ritkán hozzájutok teljesen más az íze és nagyon finom, nagyon tudnám enni.... Mert bárki bármit mond, az egészséges kenyérnek más íze van. Ma már ezt is szeretem és ízlik. Azt hiszem ez volt a kulcs abban, hogy ma már az étrendem szerves részeivé válhattak. Mert lehet valami nagyon egészséges és hasznos, ám ha nem ízlik, akkor megette a fene. (Vagyis megeszi a fene, de én ugyan nem!)

És akkor mégis hogyan kaptam kedvet a kenyérsütéshez? Nem máshol mint Morzsókánál, Természetesen egy szokásos lánybuli keretében készült egy saját készítésű diós kenyérrel. És ha azt mondom finom volt, az nem elég. Na akkor és ott elhatároztam, hogy én is fogok sütni ilyen kenyeret.

Ennek ma jött el az ideális pillanata, hiszen hazaérve realizáltam, hogy nincs itthon kenyér. 

És akkor jött az ihlet és a lelkesedés - van itthon szárított paradicsom és olívabogyó. Hát akkor ne egy egyszerű kenyér legyen, hanem egy mediterrán kenyér.  És meg is sütöttem, sőt az első finom szeletet már el is majszoltuk belőle!

A recept itt található.

Kedvenc krumplilevesem

Gyerekkorom óta egyik kedvenc levesem a krumplileves, de kizárólag a fehér, tejfölös krumplileves.  Ha nem hófehér (hanem mondjuk rózsaszín) és nem tejfölös (hanem ecetes) akkor azonban rögtön kegyvesztett lesz, azaz akkor már nemhogy nem a kedvencem, de nem is eszem olyan jóízűen. Már ha egyáltalán megeszem!

A kedvenc krumplilevesem hozzávalói

0,5 kg krumpli
1 babérlevél
1 gerezd fokhagyma
1 ek. liszt
1 kis pohár tejföl
só
bors
víz

A krumplit meghámozom és felkockázom. Felöntöm annyi vízzel ami bőségesen ellepi a krumplit (kb. másfélszer annyi vízzel), beledobom a babérlevelet és a megpucolt fokhagyma gerezdet megsózom és felteszem főni. A levest felforralom és addig főzöm amíg a krumpli meg nem főtt. Amíg fő a leves, addig előkészítem a tejfölös habarást. Majdnem egy pohárnyi tejfölt (egy keveset félretettem, hogy tálalás után is tehessek bele még a levesembe) összekevertem 1 evőkanálnyi liszttel. Akkor ha úgy érzem hogy túl zsíros a tejföl és nehéz lesz összekeverni, akkor szoktam még egy evőkanálnyi tejet is hozzáönteni. A tejfölös habarásra a leves levéből szoktam egy kicsit hozzákeverni és ez után öntöm rá a kész levesre a habarást. Elkeverem és még egy pár percig főzöm.
Én imádom megszórni egy kevés őrölt feketeborssal és még egy kanálnyi tejfölt is szoktam beletenni. Akkor igazán finom, amikor kellemesen meleg, borsos és a tejföl miatt savanykás.
Szerintem télen és nyáron is nagyon finom.

Egyet nem értek igazán, bár ez nem csak erre az ételre igaz. Miért van az, hogy megfőz valamit úgy ahogy a legjobban szeretem,szigorúan ragaszkodom a recepthez, amit anyutól tanultam és nagyon nagyon finom is lesz, ugyanakkor mégsem olyan az íze, mint amikor nem én hanem anyu készítette. Ezt tényleg nem értem. Jó biztosan sok minden múlik az alapanyagokon vagy a víz minőségén vagy ezer más apróságon, de ha ezeket a hatásokat kiszűrnénk és  szimultán, egymás mellett ugyanazon alapanyagokból és ugyanazon eszközök segítségével készítenénk azt hiszem akkor is igaz lenne ez.
Szóval miért van, hogy az anyukák vagy a nagyik főztje mindig egy fokkal jobban ízlik?

Én bizony belevágok!

Tegnap olvastam a VKF következő fordulójáról! És elhatároztam, hogy ezúttal fakanalat ragadok és felsorakozok a nemes cél érdekében és Vigyázz Kész Főzz!

Szóval tegnap óta fánkokon és a hozzá passzoló önteteken jár az agyam.
A fánk koncepció már körvonalazódni látszik, de bevallom az öntet okoz némi fejtörést!  Nem baj, mert még csak kedd van és a nemes feladatra a hétvégét szemeltem ki! :) Szóval addig a fejemben  keringenek a fánkok!
És még valami vicces, tegnap mikor megtaláltam a témát a fánk alakú nyakláncomat viseltem.

Lencse-minestrone

Karácsonyra kaptam pár szakácskönyvet, ebből az egyik egy régóta vágyott kedvenc - Dolce Vita Magyarországon. Mondanom sem kell, hogy megörültem amikor a két ünnep között a kb. kétszázadig átlapozás és tanulmányozás alkalmával elhatároztam, hogy az újévi lencselevest a benne található recept alapján fogom elkészíteni.
Egyik régi nagy kedvencem az olasz konyha és mikor a tésztákon és pizzákon túl felfedeztem a minestrone levest, már akkor tudtam, hogy ezt soha nem fogom tudni megunni. Éppen ezért tetszett meg ez a recept is a könyvben, mert pont olyan mint egy jó kis minestrone leves csak éppen lencsével.
Az eredeti receptet én egy kicsit átalakítottam, hogy passzoljon az otthon fellelt alapanyagokhoz. Az eredmény káprázatos volt, mindenki szerette aki kapott belőle. És lévén újévi lencseleves, pár embert gazdagítottam vele!!!

Hozzávalók
20 dkg száraz lencse
1 közepes méretű zellergumó fele
1 közepes méretű karalábé negyede
4 kisebb sárgarépa
1 fehérrépa
40 dkg paradicsom
1 fej vöröshagyma
2 kis gerezd fokhagyma
5 dl húsleves
szárított, morzsolt kakukkfű
só
bors
olívaolaj

 A lencsét 2 órára beáztattam. A sárgarépát, fehérrépát, a zellert, a karalábét és a hagymát is nagyon apró kockákra vágtam. A hagymát megpirítottam némi olívaolajon. A felkockázott zöldségeket a hagymán megdinszteltem. A paradicsomot kivettem a mélyhűtőből és meleg vízben lehúztam a héját. (Bevallom nem nagyon szoktam ezzel bajlódni, egyrészt mert nagyon macerásnak gondoltam, másrészt mert én szeretem a paradicsom héját vagyis nem zavar az ételben. Most mégis azt gondoltam, hogy egy levesben azért nem való, hogy felkunkorodott paradicsom héjak lebegjenek a felszínén. Meglepően könnyű volt maga a művelet, azaz a fagyos paradicsom meleg víz hatására ledobja magáról a kabátot.) Mivel koktélparadicsomok voltak így az aprítással nem törődtem. A zöldségekre nyomtam a két fej fokhagymát és aztán a paradicsomokat is hozzáadtam. Megsóztam, finoman megborsoztam és szórtam rá némi kakukkfüvet is. A levest felöntöttem 5 dl húslevessel és hozzáadtam a lecsöpögtetett lencsét. A levest fedő alatt addig főztem amíg a lencse megpuhult. Amit nem győztem folyamatos kóstolással ellenőrizni, mert isteni illat volt. Tálaláskor pár csepp balzsamecettel ízesítettem és a tetejét reszelt parmezánnal szórtam meg.
Mivel nagyon nagy sikere volt és még lencsém is maradt, nem csak egy év múlva készítem legközelebb!

Fogadjunk!

Tavaly megfogadtam magamnak pár dolgot az új évre. Azt kell mondjam, hogy a megvalósítás mondjuk 70% környékére tehető. Ami szerintem nem is olyan rossz, így elsőre. A folyamat folytatásaként elgondolkodtam mit szeretnék 2011-re megfogadni.
Aztán annyira filozofikus hangulatomban voltam, hogy mi lehet a különbség a fogadalom és a cél között. És akkor nekem inkább 2011-es céljaim vagy fogadalmaim legyenek?
Tényleg szerintetek mi különbözteti meg hogy megfogadsz magadnak valamit, amit ebben az évben szeretnél megtenni/kipróbálni/átélni/megélni vagy hogy azt mondod magadnak, hogy a következő éjféli pezsgő koccintásig a következőket megteszem/kipróbálom/átélem/megélem.
És akkor nekiálltam keresni, hogy mit is jelent a fogadalom és mit a cél...

Cél mindenekelőtt az, amit valamely cselekvés által el akarunk érni, valamely tevékenységgel megvalósítani. Ebben az értelemben annyi mint szándék, az a gondolat, mely az akarást irányozza. A cél ok, ha a cselekvés reá irányul, elérése végett indul meg. (Forrás: Pallas Nagylexikon)


A fogadalom pedig általános értelemben egy istenségnek tett ígéret valaminek elnyerése érdekében. A fogadalom önmagában csakis azt kötelezi, aki letette és megszűnik a kitűzött idő lejártával, az ígéret tárgyának lényegi megváltozásával, feltételének vagy céljának megszűntével, felmentéssel és a fogadalom megváltoztatásával. Akinek hatalma van a fogadalom tárgya fölött, az felfüggesztheti a  fogadalom kötelező erejét mindaddig, amíg számára a fogadalom teljesítése hátránnyal jár. (Forrás: Magyar Katolikus Lexikon)
 
Ebben az értelemben azt hiszem nekem inkább céljaim vannak és nem ígéreteim amiket később visszavonhatok. És a célokhoz társítok egy határidőt, de az sem tragédia ha esetleg valami miatt nem valósul meg az eredetileg kitűzött határidőig, hiszen lesznek/vannak nekem a tavalyi évről áthozott céljaim is.
 
Na de lássuk a medvét, vagyis a célokat:
Az idei évem még jobb lesz, mint a tavalyi.

• Még többet sütni és főzni mint tavaly, és erről még többet blogolni.
• Megfőzni életem első igazi húslevesét (ne ez például egy tavalyi export cél) és általánosságban is sokkal több levest enni és készíteni
• Egészséges és egyszerű ételeket enni (persze néha ki lehet rúgni a hámból) és új ízeket kipróbálni (ezt azért kellő óvatossággal és nyitottsággal)
• Rendszeresen sportolni - az idén szépen lassan próbálom felvenni a futást a repertoáromba :)
• Megtanulni nem stresszelni és nem görcsölni feleslegesen (már az is nagy eredmény ha ezt egyre kevesebbet teszem majd!)

Azt hiszem nagyjából ennyi az amit erre az évre kiterveltem magamnak. Persze a lista folyamatosan bővül és bővülni is fog, mindenesetre jó volt úgy kezdeni az évet, hogy keretbe foglaltam amit szeretnék az idén.
És  miközben ezt a bejegyzést írtam illetve ezeken gondolkodtam megtaláltam az alábbi idézetet:

Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem, ha nincsenek céljaid.”
/Benjamin Elijah Mays/

Hát nekem már vannak 2011-re is! Kezdődjön a móka!

Könnyű nyárias vacsora egy hideg téli estén

Ahogy ígértem, jön egy nyáridéző vacsora. Egy téli hideg reggelen, mikor útban vagyunk a munka helyünkre kétségtelenül az egyik legjobb amit tehetünk (ha már sajnos vissza nem fordulhatunk, hogy mégis haza menjünk inkább), hogy a nyárra gondolunk. És mivel a nyár és a napsütés mindig mosolyt csal az arcomra és nem akartam még elengedni ezt az érzést, mert akkor menthetetlenül elmerülök a hideg nyirkosságban, így kitaláltam hogy este valami finom, könnyű és nyárias vacsit készítek. Ez lett a végeredmény!

Hozzávalók

1 ek olivaolaj

1 cukkini

3 paradicsom

1 gerezd fokhagyma

2 tojás

só, bors és bazsalikom (nekem csak szárított és morzsolt volt éppen otthon)

A cukkinit apró kockákra vágtam és közben egy teflon serpenyőben felforrósítottam az olivaolajat. A cukkinit beleszórtam a serpenyőbe és folyamatosan kevergetve pirítottam és pároltam amíg el nem kezdett megpuhulni.

Ekkor hozzáadtam a felkockázott a paradicsomot is. A legjobb lenne a félbevágott koktélparadicsom, de én abból sajnos nem kaptam szépet. A cukkinire és a paradicsomra rányomtam egy fokhagymát és megszórtam sóval, borssal és némi szárított morzsolt bazsalikommal is és pár percig még tovább pároltam. (Ha van friss bazsalikom levél otthon, akkor inkább azt adjunk hozzá a végén, bár így szárított morzsolt bazsalikommal is nagyon finom volt.) 

Ezután a cukkinis paradicsomot a serpenyő közepéről kihúztam a szélére és középre ütöttem 2 tojást.  A tojásokat fedő alatt készre sütöttem, ami azt jelenteti nálunk, hogy a sárgája még folyik de más már nem. De ezt mindenki máshogy szereti tapasztalatom szerint.

Pirítóssal ettük és mondhatom nagyon finom volt és tényleg a nyár emlékét idézte fel. Azon kívül remekül feldobta a cukkini és a paradicsom a tükörtojást.

Már látom is magam előtt a képet, ahogy egy nyári hétvégén a teraszon ülve napsütésben fogyasztom ezt a reggelit!

Jubil-álom

Ma reggel az ünnepek utáni szabadság végeztével újra dolgozni battyogtam. És elég sokat gondolkodtam befelé menet... Egyrészt, hogy még hideg tél van de hamarosan itt a nyár. :) Nem kell nevetni, hiszem mindenki ismeri a mondást: Január, február... Itt a nyár! Minden esetre arra gondoltam, hogy hamarosan újra világosban lépek ki az iroda ajtaján miután lejárt a munkanap. Hamarosan újra meleg lesz, napsütés és mindenféle jó kis nyári dolgok: fagyi, limonádé, napszemüveg...
Fel is használtam  a remek hangulatot és estére kitaláltam egy remek nyáridéző könnyű kis vacsorát! (hamarosan annak is jönnek a részletei)
És még egy valami jutott az eszembe, hogy napra pontosan 6 évvel ezelőtt ugyanígy indultam be a céghez, az első munkanapomra. Hihetetlen hosszú idő 6 év, azalatt diplomát kapnak az orvosok, a jogászok, a csecsemők iskolába mennek, egy új autó használt régi autó lesz, egy fának 6 új évgyűrűje lesz... :) Igen, ilyen gondolataim támadtak, pedig nem mondhatnám, hogy túlpihentem magam az év végi ünnepek környékén! :)
Mindenesetre nekem fontos volt és engem elgondolkodásra késztetett ez a 6 év. Kicsit talán még rosszul esett, hogy ott bent ez senkinek nem is jutott az eszébe, de ezen persze nem kell csodálkozni. Már kiment a divatból a kiváló dolgozó kitüntetés, a jubileumi oklevél és ehhez hasonló dolgok. Pedig nem voltak azok rosszak... Akkor talán még ha felszínesen is de törődtek az emberrel, számon tartották, megemlítették, megkoccintották az ilyen alkalmakat. Bevallom ez azért néha hiányzik. De mindegy én magammal megünnepeltem a pillanatot. Megpróbáltam visszaemlékezni arra a 6 évvel ezelőtti napra. Nem nagyon ment. Komolyan, hogy fogok így idős koromban mesélni??? Vagy amiket én hallottam, hogy "és '958-ban, amikor..." azok is mind csak egy jó kis blöff szüleményei, amik arra alapoznak, hogy a hallgatóság akkor még úgysem élt és nem emlékezhet rá pontosan mi történt.
Szóval 6 éve! És ezzel a mai világban azt hiszem egy régi "bútordarabbá" váltam. Tényleg mennyi gyakori manapság, hogy az ember az első munkahelyén ennyi időt töltsön? Lehet, hogy nem jól csinálom?
Végső soron nekem mosolyt csalt az arcomra és jól esett visszaemlékezni. Talán szebb is volt így, hogy csak az enyém volt a pillanat, mintha a fél testület kezet fogott volna velem, vagy hátba vágva gratulál!